Álltál már az üst mellett?

2023.01.10. 21:08

Idén is megkóstolhatjuk a legfinomabb töpörtyűket

Zs. K.

Fotó: Laufer László

Február 11-én, szombaton, immáron ötödik alkalommal rendezik meg a Gödrei Töpörtyű- és Forraltbor Ünnepet. A rendezvény a magyar gasztronómia hagyományait hívja elő, azzal a céllal, hogy a közösségépítésen és a szórakozáson túl a Nyugat-Hegyháti térséget turisztikailag népszerűsítse, településeinek összetartozását erősítse, a hagyományokat őrizze. 

A program egyben feleleveníti a disznóvágások hangulatát is. A hagyományos töpörtyű és forralt bor versenyre 5 fős baráti, munkahelyi, üzleti, családi csapatok jelentkezését várják, és a szervezők minden csapatnak biztosítanak 7 kg zsírszalonnát (sertés), a többi alapanyagot és felszerelést viszont a csapatoknak kell hozniuk. A szakmai zsűri részére az elbíráláshoz egy adag töpörtyűt, és egy adag forralt bort kell leadni, a többivel a versenyzők szabadon rendelkeznek.
A bírálók az elkészült töpörtyűn és forralt boron kívül a csapat egységes megjelenését, összképét, a stand kinézetét is díjazzák, illetve különdíjat érdemel majd a legszebb tálalási mód is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában