Heti egy alkalommal

2023.06.20. 12:00

Örömtáncra várják az idősebbeket Újpetrén

Újpetre Szeniorörömtánc órák kezdődtek Újpetrén. A foglalkozásokat Tamási Piroska óvodapedagógus tartja heti egy alkalommal.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Laufer László

Piroska korábban néptáncot tanult, idén március elején pedig elvégezte a szeniorörömtánc-oktatóképzést, és nagy lelkesedéssel várta a helybelieket a táncórára. Az első alkalom nagyon jól sikerült, 15-en vettek részt rajta, és mindenki tetszését elnyerte ez a mozgásforma. 

A szeniorörömtánc kimondottan az idősebb korosztály számára kitalált mozgás. A nyugat-európai országokban már 45 éve működik, de hazánkban csak pár éve terjedt el. Nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes tánctudásra. A szeniorörömtánc az idős szervezethez igazított, kíméletes sporttevékenység, mely során a mozgás öröm és agytorna egyben. A legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását. Ezen kívül jó közösségépítő program is, Pécsett és több városban is van lehetőség erre a mozgásra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában