2023.07.27. 20:12
Vágotpusztára, az egyik legmenőbb sporttáborba látogattunk (videó)
Biztosan minden táborban rengeteg élménnyel gazdagodnak a gyerekek, sokat tanulnak, talán kirándulnak és barátkoznak is, de a Ninja tábor mégis a legkülönlegesebb közülük, és nem csak a mozgásforma, hanem a tábor helyszíne miatt is.
Idén már harmadik éve táboroznak a gyerekek Horgas Péter családjának vágotpusztai házánál, hogy kipróbálhassák a kötélpályákat, a kúszás-mászás mindenféle módját. Horgas Péter, a Ninja Warrior korábbi versenyzője évek óta edzi a gyerekeket a pellérdi edzőtermében, a NinjaPadlásban, nyaranta pedig Vágotpusztán, az erdőszéli pályákon gyakorolhatnak a táborba jelentkezők.
– Idén nyáron négy turnust szerveztünk, egyet az óvodás, kettőt az általános iskolás korosztálynak, egyet pedig a haladóknak, vagyis azoknak, akik már versenyre is járnak. Az ő táboruk a jövő héten lesz, és inkább az edzésekre fókuszálunk – mondta az ismert baranyai sportoló.
Itt nincs tévé, sem bármiféle kütyü, ami mostanság beszippantja az iskolás korosztályt, csak a pályák, a játékos mozgás, és az oxigéndús levegő. A Ninja Padlás Sportegyesület elnöke elmondta, a hozzá járó gyerekek között (és így a táborozó gyerekek között is) vannak nagyon bezárkózott, vagy vagány nagyhangú, nagyon aktív fiatalok is. Több szülőtől hallotta már, hogy valamely fejlesztő intézményből küldték hozzá a gyerekeket. Aki találkozott már Horgas Péterrel, vagy ellátogatott már a pellérdi terembe, azt biztosan nem lepi ez meg, hiszen – segítőjével, Szántó Zoltánnal – türelmesen, semmit nem erőltetve, hanem inkább bátorítva foglalkoznak a fiatalokkal. Zoltán egyébként a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, és gyermekpszichológus szeretne lenni.
– Én azt vallom, hogy nem feltétlenül kell egy felnőttnek, vagy egy gyereknek élsportolónak lennie. Az a lényeg, hogy élvezze a mozgást
– fogalmazott Péter. A táborokban persze nem egész nap a köteleken és a fákon lógnak és másznak a gyerekek, az egy heti programba belefér egy kis falmászás egy pécsi teremben, egy délutáni lézerharc (ovisoknak játszóház), ezen kívül kirándulás és sok játék színesíti a napokat.
Meglátogattuk a kis nindzsákat
Fotók: Zs. K.
Lesz ottalvós nap is
Ezen a héten általános iskolások táboroznak Vágotpusztán, ahová Pécsről autóval viszik őket a táboroztatók. S bár a korábbi turnusban voltak 18-an is, most családias létszámban vannak: hét gyermek próbálgatja nap mint nap a feladatokat Péter és Zoltán segítségével. A pályákon napról napra bátrabban és ügyesebben gyakorolnak a fiúk, pihenésképpen pedig bunkert építenek, bújócskáznak, ipiapacsoznak, vagy szabályokat fektetnek le maguknak és társaiknak, hogy ki mit mennyi idő alatt teljesítsen. A következő héten egyébként egy éjszakát kint is alszanak sátorban a táborozók, s elképzelhető, hogy jövőre minden turnusban lesz egy-egy ottalvós nap is.
Bama.hu videó
- Pécs városában is megtanulhatjuk úgy keverni a koktélokat, mint Tom Cruise a Koktélban - videó és galéria
- Baranya eprei nagy népszerűségnek örvendenek (galéria és videó)
- Csizmadia Péter polgármesterjelölt bemutatta átfogó programját - galéria és videó
- Gál Kinga Mohácson: a FIDESZ-KDNP kitart a békepárti álláspont mellett (videó)
- Geresdlak Rózsák terével és múltidéző fotókiállítással gazdagodott (galéria és videó)