Olvasónk szerint: a boldogulást is „taníthatná” az iskola

Nem mondom, hogy ez a halálozási arány biztosan általános, de a jelenség, az önsorsrontó szokás sajnos mégiscsak annak tűnik. 

Ha belegondolok, az érintett osztálytársaim akkori személyiségébe, tulajdonképpen már akkor, gyerekként is érzékelhető volt, hogy náluk „valami másképp működik”. 

Volt köztük, aki a testi (nem megváltoztatható) adottsága miatt szorongott, volt, aki a szülei túlzott elvárása okán, a kamasz talán általánosan gyengébb idegrendszerű volt, az óvodás pedig agresszíven viselkedett – nem tudni, milyen családi háttérrel vagy mely probléma miatt. 

Ugyanakkor mindegyikük kifejezetten értelmes és értékes ember volt. 

Nem lehetne valahogy hatékonyabban segíteni a jelek szerint már gyermekkorban megnyilvánuló gyengébb megküzdési képességekkel bíró embertársainknak? 

Valami olyan módszerrel, ami nem megbélyegző, és ami csak még inkább fokozná a problémájukat. Jó megoldás lehetne talán a szülők és pedagógusok jobb együttműködése. Vagy akár a tanrendbe iktatott olyan órákkal is lehetne próbálkozni, ahol elsajátíthatók és jól begyakorolhatók, készségszintűvé fejleszthetők, „rögzíthetők” lennének bizonyos technikák, melyek felülírnák az egyén diszkomfortérzését és a veszélyt magukban hordozó mintákat. 

Mondjuk hatékony kommunikációs és önérvényesítő, valamint akár különféle relaxációs technikák átadásával is lehetne talán segíteni. Netán – akár „tanmesék” alapján – bizonyos nehéz élethelyzetek elemzésével, netán dramaturgiai megjelenítésével. 

Vagy akár pozitív példák megismertetésével: sportolók vagy nehézségeket sikerrel leküzdő embertársaink történetei alapján. Vagy a „hasznosnak lenni”, „tenni valamit a közösbe”, netán csak a „valami értékes nyomot hagyni magam után”, vagy „az élet ajándék” mentalitás magjának elvetésével, gondozásával. És persze sikerélmények elérhetővé tételével, önmagukra találásra segítéssel. Ezekkel működőképes megoldási alternatívákat lenne lehetőség megismerni, és csökkenne az egyénen, valamint a csoporton belüli feszültség egyaránt. Úgy vélem, ebből ráadásul többé-kevésbé mindannyian profitálhatnánk... 

A dolog talán azért is átgondolandó, mert a mindennapi élet, vagy akár az olyan rendkívüli helyzetek, mint a gyász, munkahelyvesztés, csalódás nehézségei előbb-utóbb mindenkit utolérnek, és többé-kevésbé mindenkit próbára is tesznek. 
Az iskolai tananyag miatt bemagolt sok kémiai képlet és történelmi évszám hamar feledésbe merül... Nem lenne jobb az oktatás során olyasmit is tanulni, ami közvetlenül segít, megtanít boldogulni, érvényesülni, megküzdeni? 

Holland