ha jó, ha nem jó

2019.06.04. 14:00

Vasárnaponként már zárva lesz a Diana téri piac

Június elsejétől vasárnaponként zárva tart a piac, olvasható a Diana téri kispiac kerítésén. Megkérdeztük az árusokat, vásárlókat, hogy mi a véleményük róla.

Zs. J.

Olvasónk jelezte, hogy június elsejétől vasárnaponként zárva lesz a kertvárosi Diana téri piac. Mint elmondta, szeretett oda járni a hétvégén, mert kevesen voltak a piacon. Ilyenkor nyugodtan tudott vásárolni. Mindig innen vitte a friss kenyeret, gyümölcsöt és zöldséget. Jó időtöltés volt számára, hiszen egyedül él a lakásában.

Hétfő délelőtt 11 óra előtt kimentünk mi is a piacra, hogy megkérdezzük az ottani árusokat, vásárlókat, hogy mi a véleményük a vasárnapi zárvatartásról. A kispiacon pár asztalnál voltak árusok, vevőt a tíz ujjunkon meg tudtuk számolni. A legtöbben a kis vendéglátó egységnél voltak, az italpult előtt beszélgettek a vasárnapi Vardar-Veszprém meccsről.

Elsőnek egy fiatal párt szólítottunk meg, akik zöldségeket árusítottak. Ők azt mondták elég most körbenézni, hogy mennyien vannak. Vasárnap pedig még kevesebben jönnek, ők ilyenkor a vásártéren szoktak árusítani. Megtaláltuk azt a két zöldségest is, akik a legrégebben árusítanak a piacon. Az egyik már 30 éve boltozik, a másikuk huszonöt éve. Mind a ketten azt mondták, hogy a városi üzemeltető cégnek nem érte meg kinyitni a kaput vasárnap, mert ráfizetéses volt. Mint megemlítették, vasárnap javarészt csak átsétáltak az emberek, nézelődtek. A vasárnapi zárvatartásnak köszönhetően így most már van egy kis idejük családjukra, unokájukra.

Az első piac volt a Kertvárosban

A piac 42 éve nyitott. Akkor a Dunántúli Napló így írt róla: „Az új, csaknem húszezer lakosú városrész első piaca esztétikus, rendezettek az elárusító helyek homlokzatai, előterei, ahol vásárlói kedvet keltve tálalják az eladni való portékákat”. A cél az volt, hogy Keszüről, Nagyárpádról, Szalántáról több termelő jöjjön fel árusítani, ezért még a Volán társasággal is tárgyaltak arról, hogy megállót létesítsenek a közelben. Az első években az itt standot nyitó kereskedőknek átmenetileg elengedték a helypénzt, csak hogy kedvet csináljanak idejövetelükhöz, és az általuk kínált széles választékkal csábítsák a piacra a vásárlókat. A 80-as években tetőt építettek a piac fölé, majd az Európai Kulturális Fővárosi cím elnyerésekor körbekerítették.

Friss zöldségért, gyümölcsért jöttek

Egy fiatal, harminc év körüli hölgyet is megszólítottunk tegnap ottjártunkkor, aki magyar epret keresett és vásárolt. Elmondta, hogy ő sajnálja a vasárnapi zárvatartást, mert néha azért el-el jött friss zöldségért. Két középkorú nővel is szóba elegyedtünk. Ők aznap egy munka végett voltak ebben a városrészben. Volt egy kis szabadidejük, és mert ezen a piacon még nem voltak, így úgy döntöttek körbenéznek. Tőlünk tudták meg, hogy vasárnap zárva van a piac. Ők azt mondták megértik, hiszen a vásárcsarnok és az uránvárosi piac is ilyenkor zárva tart. Egyet azért megjegyeztek, hogy kicsit itt drágábbak az árak mint a vásárcsarnokban, de ezt értik, hisz itt kisebb az átmenő forgalom.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában