Enyhébb szabályok

2023.03.04. 15:04

Tiltott vegyszerekre is megvizsgálják az ukrán gabonát

A magyar gazdálkodók kérésére a vármegyei kormányhivatalok február közepén megkezdték az Ukrajnából érkező gabona átvizsgálását. Ukrajnában engedélyezett a génmódosított növények termesztése, és olyan vegyszerekkel permeteznek, amely az Európai Unióban évek óta tiltott. De nem ez az egyetlen baj az ukrán gabona terjesztésével.

Zs. K.
Tiltott vegyszerekre is megvizsgálják az ukrán gabonát

Az Agrárminisztérium február 13-án elrendelte az Ukrajnából Magyarországra importált gabona célellenőrzését annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az előírásoknak nem megfelelő minőségű gabona felhasználása. A Baranya Vármegyei Kormányhivatal érdeklődésünkre arról tájékoztatta lapunkat, hogy március közepéig kiemelt figyelmet fordítanak azon vállalkozások ellenőrzésére, melyek nem saját előállítású gabonát használnak fel, illetve forgalmaznak (pl. takarmánykeverők, gabona-nagykereskedők). 

Az ellenőrzések során a hatósági szakemberek a gabonatároló létesítményekben a gabona nyomonkövethetőségét, tárolási körülményeit vizsgálják, továbbá a levett minták esetében a Nébih laboratóriuma több mint négyszázféle növényvédőszer-maradék, illetve toxin jelenlétét ellenőrzi. Az ellenőrzés-sorozat folyamatban van, annak eredményéről később tudnak majd tájékoztatást adni.
Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vármegyei elnöke elmondta, a baranyai agrárkerekasztal is megfogalmazta kérését az ukrán gabona átvizsgálása kapcsán.

– Nem csak nálunk, hanem minden vármegyében érezték a gazdálkodók, hogy nagyon nagy problémák vannak az ukrán gabonával, és már nemcsak gabonát hoznak Magyarországra, hanem a feldolgozott terméket, pl. lisztet, olajat is. Ukrajnában olyan vegyszerekkel permeteznek, ami nálunk már legalább 10–15 éve tiltott. 

Ott megengedett a génmódosított növények termesztése, a nagy táblákon ezzel segítik elő a termesztés hatékonyságát. Először úgy volt, hogy harmadik országokba mennek tovább az ukrán gabonaszállítmányok, ehelyett viszont váratlanul és ellenőrizetlenül rászabadultak a közép-európai piacra – magyarázta a baranyai elnök. Hozzátette, az ott használt szereket nem véletlenül tiltotta be az EU, hosszú távon kimutatható ugyanis ezeknek a vegyszereknek a káros hatása. A hazánkban engedélyezett és használt növényvédők sokkal környezetbarátabb, méhkímélőbb tulajdonsággal rendelkeznek.

Mindezeken felül az elmúlt hónapokban a környező országok, köztük Magyarország felvásárlói piacát is beterítették silány minőségű ukrán gabonával, amely miatt a magyar gazdálkodók nem tudják eladni a terményeket. Baranya vármegyében is találtak már ukrán gabonát, mint ahogy az egész országban, ukrán búzából és kukoricából már több millió tonnányi mennyiség van. Emiatt a magyar búza, árpa – hiába jó minőségű – gyakorlatilag eladhatatlan, a betakarításkorihoz képest a felvásárlási ára 25, a napraforgóé 35 százalékot esett, sőt a hazai gabona és olajos magvak felvásárlása szinte leállt. A felvásárlók azt mondják, talán áprilisban vagy májusban beindul a piac, akkor érdeklődjenek a magyar gazdálkodók.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!