Gyakrabban permeteznek

2023.06.08. 11:30

A peronoszpóra adja most a legnagyobb fejtörést a szőlősgazdáknak

A csapadékos időjárás, illetve az ezekben a hetekben jellemző párás, meleg hőmérsékletek miatt a szőlő növényvédelmére nagy hangsúlyt kell most fektetni a gazdáknak.

Zs. K.

Fotó: Löffler Péter

Tavaly az aszály, illetve a kánikula miatt minimális volt a permetező növényvédelem a szőlőültetvényeken, idén viszont hatványozottabban köszön vissza ennek a szükségessége, hiszen a sok eső és a meleg, párás idő kedvez a gombabetegségeknek.

– Jelenleg a peronoszpóra okozza a legnagyobb fejtörést a gazdáknak. Mindegy, hogy bio- vagy konvencionális gazdálkodásról beszélünk, de nagyon fontos, hogy jó ütemben jó szerekkel kell védekezni. Nem lehetetlen küldetés, csak nagyon nehéz, és nagy munkafegyelmet kíván, amit megnehezíthet még az időjárás is

 – mondta Nagy Gergely, a Villányi Borvidék hegyközségi titkára. Bár a termelők már rutinosan a dombvidéken meghagyják a sorközöket füvesnek, így ott akár közvetlenül az eső után is rá lehet menni a permetező gépekkel. A gyakoribb növényvédelem komoly költség teher is a gazdálkodóknak, hiszen évről évre nagyon intenzíven emelkednek a növényvédő szerek árai.

A dűlőkön folyamatos a kézzel végezhető zöldmunka (hajtásválogatás) is, hiszen amikor van kellő csapadékmennyiség és megvan hozzá a szükséges meleg, akkor akár 20-30 centit is tud növekedni naponta a hajtás, és ezt le kell követni.

– Ezeket a munkákat úgy kell ütemezni, hogy mellette a növényvédelmet is végezni kell. Tehát a permetezések utáni munkaügyi várakozási időn belül ugye nem lehet az ültetvényben dolgozni. Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni – mondta a szakember.

Évről évre egyre több szert vonnak ki

A növényvédelmi időszak augusztus elejéig kitart, körülbelül addigra szokott lecsengeni az intenzív hajtásnövekedés, és már olyan állapotban lesz a bogyóhéj, hogy kevésbé fogékonyak a különböző fertőzésekre. A gyakoribb permetezések egyáltalán nem befolyásolják a termés minőségét, főként ha figyelembe vesszük, hogy környezetvédelmi és egészségvédelmi szempontok alapján évről évre egyre több szert vonnak ki a forgalomból, nem csak Magyarországon, hanem  EU szinten is. Ez persze abszolút kedvező a fogyasztóknak, és a környezetnek, a gazdák pénztárcájának nem feltétlenül, de ehhez igazodnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában