Lángba borult a bazilika

Az első ilyen országos horderejű esemény, amiről van írásos emlékünk, 1064-ben történt, s I. Béla halálához köthető. I. András király fia, Salamon foglalta el a trónt, ez pedig egy viszályokkal terhelt időszak kezdetét jelentette az országban. Béla fia, Géza herceg ugyanis lengyel csapatok támogatásával megkísérelte visszaszerezni apja örökségét, a Szent Koronát. Szerencsére katonai összecsapásra nem került sor, mert Pécs püspöke segítségével diplomatikus útra tudták terelni a nézeteltéréseket. A püspök meghívta őket magához a pécsi rezidenciájára, azonban az ünnep hangulatát tűzvész szakította meg.

Így emlékeznek meg erről a korabeli forrásokban: „Az egész bazilika, az egész palota és a hozzá tartozó többi épület hirtelen lángba borult, s a tűzvész tombolása következtében minden összeomlott. A király és a herceg szörnyű elképedésükben megdöbbenve, és gonosz cselvetés gyanújától megriadva, a lehető leggyorsabban elváltak egymástól.”

Később azonban kiderült, hogy nem cselszövés volt a tűz, hanem pusztán véletlen baleset. A püspöki rezidencia és a bazilika súlyos károkat szenvedett a tűz miatt, ám a tornyok leomlása vagy a harangok lezuhanása inkább csak a krónikás fantáziájának szüleménye lehet, aki így próbálta eltúlozni a történtek súlyát.

A 15. században a török veszély növekedése miatt Kinizsi Pál felülvizsgálta a vár védelmi rendszerét, és javaslatára megépítették a kör alakú, lőrésekkel ellátott bástyát, a barbakánt, amely a vár bejáratát védte. A bástyára csak egy felvonóhídon keresztül lehetett bejutni.

Kicsit ugorva az időben, a következő nagy pusztítás Mátyás király idején érte a várost. A felkelést, amely hatására később Mátyás ostromolni kezdte Pécset, Vitéz János esztergomi érsek és Janus Pannonius pécsi püspök vezette. A zendülők 1471-ben szembefordultak a királlyal, és Kázmér lengyel királyfit akarták a trónra Mátyás helyébe. A ritkán emlegetett felkelést komoly szervezési problémái miatt könnyedén elfojtották, majd elfoglalták Esztergom városát. Janus Pannonius azonban nem adta meg magát és Pécs várának falai között védekezett Mátyás csapataival szemben – emiatt súlyos károkat szenvedett a város.

Csontba rejtették a dénárokat

A tatár hódítók 1242-ben keltek át a Dunán és kezdtek bele a Dunántúl módszeres kifosztásába. Pécset azonban csak a mongol seregek kivonulásakor tarolták le az Ögödej nagykán halálának hírétől feldühödött hódítók. A helyiek igyekeztek életüket és javaikat biztonságban tudni, ami nehéz volt, ugyanis a városnak ekkor még nem épültek meg a falai, így a tatárok gond nélkül fosztogathattak. A menekülő lakosok ötletesen próbálták meg elrejteni vagyonukat. A régészeti kutatások során kiderült, hogy volt olyan eset, amikor valaki egy kettévágott marhalábszárcsontba rejtette ezüst dénárjait, hogy egyszer majd visszatér értük. Abból, hogy egy feltárás során találtak rá, arra lehet következtetni, hogy az eredeti tulajdonosának már nem volt módja visszaszerezni. A mongol pusztítás a püspöki rezidenciát és az ürögi Ágoston-rendi kolostort is lerombolta.