Befogadlak

2019.04.27. 16:47

A nevelőszülők jövőt biztosítanak a gyerekeknek

A nevelőszülők hivatásukkal minden nehézség ellenére jövőt tudnak biztosítani a gyermekeknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Pécsen.

Forrás: MTI

Lakitelek, 2019. április 6. Fülöp Attila, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkára beszédet mond az autizmus világnapja alkalmából szervezett szakmai napon a Lakitelek Népfõiskola Kölcsey Házában 2019. április 6-án. Az Érts meg, hogy el tudj fogadni! címû rendezvényt a Lakiteleki Auti Alapítvány szervezte. MTI/Bús Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Bús Csaba

Fülöp Attila a Befogadlak elnevezésű nevelőszülői program pécsi rendezvényén hozzátette: a fél éve indult országjáró sorozattal a minisztérium szeretné felhívni a figyelmet a nevelőszülők munkájára, amely nemcsak a gyermekeknek és vér szerinti családjuknak tesz jót, hanem annak a városnak és községnek is, ahol élnek.

„A kormány meggyőződése, hogy annak a 23 ezer gyermeknek a jövője, akik a gyermekvédelem rendszerében kapnak segítséget, nem lehet közömbös az ország számára. Nem mindegy, hogyan nőnek fel, tudnak-e munkát vállalni és családot alapítani” – hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott: ezért a nevelőszülők a lehető legtöbbet teszik, megosztják az életüket a gyermekekkel, úgy vállalják ezt a hivatást, hogy nem kérdeznek a bajban, hanem teszik a dolgukat. Egy nemzet nevében jár köszönet a munkájukért – mondta.

Az államtitkár átadta a Lehetetlen nincs című, gyermekvédelmi ellátásban részesülő gyermekeknek és fiataloknak meghirdetett rajzpályázat Baranya megyei díjait, a kiírásra országszerte háromezer alkotás érkezett.

Fülöp Attila szólt arról is, hogy a nevelőszülői hivatást népszerűsítő programsorozat záró rendezvénye május 19-én lesz a fővárosban, a Várkert Bazárban; az eseményen hazai sztárok lépnek fel gyermekvédelemben lévő gyerekekkel együtt, és egy új dal is születik erre az alkalomra, amit Oláh Gergő közreműködésével adnak majd elő.

Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere a rendezvényen köszönetet mondott pécsi és baranyai nevelőszülőknek, akik a sajátjaik melle mások gyermekeit is befogadták a családjukba.

Kitért arra, hogy Pécsen két és félmilliárd forintos óvodai, bölcsődei fejlesztési programot indítottak el.

„Noha az infrastrukturális fejlesztések és a támogatások szükségesek a családok megerősítéséhez, mégis az a legfontosabb, hogy a mindennapokban több figyelmet tudjunk fordítani azokra a gyermekekre, akiknek nem adatott meg, hogy ép családban nőjenek fel” – mondta.

A Zsolnay Kulturális Negyedben rendezett találkozón koncertek, táncbemutatók, játszóudvar várta a gyerekeket és szüleiket, a nevelőszülők pódiumbeszélgetésen mondták el tapasztalataikat, és az érdeklődők tájékoztatást kaptak a nevelőszülővé válás folyamatáról. Az eseményen mintegy nyolcszázan vettek részt.

Képünk egy korábbi rendezvényen készült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!