A liszt nem luxuscikk, miért szólnak meg, ha buszozok érte?

Egy olvasótársam nehezményezte, hogy nem kapott lisztet kertvárosban, ezért buszra kellett szállnia – süteményt szeretett volna sütni. Volt, aki erre úgy reagált: nem lehet ennyire fontos az otthoni sütögetés, hogy valaki egy kiló lisztért beutazza a fél várost, kitéve magát a fertőzésveszélynek.

Én se halmoztam fel itthon hatalmas készeteket – mert nincs autóm, amivel haza tudnék hozni több kilónyi lisztet, és hely sincs a lakásban, ahol tárolni tudnám.

Viszont én is itthon sütök – nem habos süteményt, hanem péksüteményeket. Kenyér helyett. Ez mindennapi szükségleteim közé tartozik, és liszt kell hozzá.

Amiért, ha itthon elfogy, nem tudok mást tenni, leugrok a boltba. Ha pedig a közelben sehol nem kapok – amire volt példa az utóbbi időszakban – akkor buszra kell szállnom. Persze erre lehet az a válasz, hogy kérjünk segítséget. Az én szomszédaim idős emberek.

Akiknek távol van a családja, megszokta, hogy mindent maga intéz. Idegen embereket nem szívesen engedünk be a lépcsőházba. Ha néhanapján lemegyünk bevásárolni, jó lenne, ha nem kellene szúrós tekintetekkel szembesülnünk!

Név és cím a szerkesztőségben