postabontás

2020.09.22. 09:02

Ki kell használni a szellemi tőkét – hívja fel a figyelmet olvasónk

A Postabontás rovatban „Egy dühös tüke” hosszú cikkben foglalkozik azzal, hogy sok okos és okoskodó fejében milyen blőd gondolatok születnek a város fejlődéséről.

Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

Kitér továbbá az autóra átszervezett városok csődjére is írásában, a Pécsen keresztül száguldó gépjárművek hatalmas légszennyezésére. De ugyanígy problémát jelentenek a sétálóutcákba lépten-nyomon „betántorgó”, árufeltöltést végző, a gyalogos forgalmat akadályozó gépkocsik, az utcára festett bicikliutak se szerencsések, és akkor még ott vannak problémaként a belvárosi szűk utcákban, nehezen megközelíthető helyen lévő, szétszórtan elhelyezkedő közhivatalok – mint például az adóhivatal, okmányiroda stb. –, illetve egyetemi karok. Dühös tüke szóvá teszi az eszementen lekövezett, rossz helyre telepített parkolókat is, valamint azt, hogy hiányoznak a többszintes parkolóházak. Érvelése szerint ingyen igénybe vehető, házhoz szállító iskolabuszokra és rendszerben való gondolkodásra lenne szükség, arra, hogy a városban fellelhető kihasználatlan agyak – mérnök, közgazdász, urbanista, szociológus stb. – megoldásokat találjanak.

A lista jó részével, azt hiszem, minden pécsi polgár egyetért. Egy hibája van a gondolatmenetnek, vagyis az, hogy „aki sokat markol, keveset fog”. Osztom viszont azt a nézetét a cikk írójának, hogy ki kellene használni a városnak azt a szellemi tőkéjét, ami a fejekben van. Ha az egyetemisták, világot járt emberek az ott tapasztaltakat mind a közszolgálat részére felajánlanák, a fent felsorolt problémák mind rövid időn belül megoldódnának, és a megvalósításuk sokszor még pénzbe se kerülne. Állítólag a japánok, a háború után, felkérték a külföldre utazó honfitársaikat, hogy amerre járnak, minden újdonságot fényképezzenek le, és ajánlják fel a haza felvirágoztatására – érdemes lenne a példát átvenni.

F.T.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!