vajon ki lesz a befutó?

2020.09.03. 20:00

Négyen is vezetnék a Zsolnay Kulturális Negyedet

Bár Péterffy Attila polgármester még nem tudott megállapodni a város kulturális gigaintézményének idei állami finanszírozásáról, időközben már elindult a Zsolnay Kulturális Negyedet és több kulturális intézményt is magában foglaló Zsolnay Örökségkezelő NKft. igazgatójának keresése, a pályázati határidő néhány napja járt le.

B. M.

Lapunk információi szerint négyen adták be a jelentkezésüket a ZSÖK élére, köztük van az a közgazdasági végzettséggel rendelkező Bleszity Péter is, akit már korábban is emlegettek az igazgatói szék várományosaként, leginkább őt is tartják esélyesnek a posztra.

Bleszity egyébként korábban autók értékesítésével foglalkozott, még a fideszes érában került a Pécsi Kommunikációs Központhoz értékesítési vezetőnek, jelenleg ő az ügyvezető igazgató. Ez a cég adja ki – többek között – az önkormányzati lapot is, így az ő megválasztásával akár szorosabbá lehetne tenni a kapcsolatot a kommunikációs cég és a ZSÖK között azért, hogy a kultnegyed állami forrásaiból támogathatnák meg a baloldali városvezetés üzenőlapját is.

Úgy tudjuk, hogy közösen pályázott a pécsi egyetem kommunikációs tanszékének adjunktusa, Doboviczki Attila és a Szabadkikötő nevű hely létrehozója, Szuhay Márton. Doboviczki például három éve a Ludwig Múzeum egyik pécsi témájú kiállításnak társkurátora volt. Több ösztöndíjban is részesült, így a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Soros Alapítvány is támogatta. Szuhay Márton a pécsi egyetem kommunikációs tanszékén végzett 2010-ben, a Labor Kísérleti Kultúrtér főződik a nevéhez.

A Negyedet irányítaná a Pécsen talán kevésbé ismert Kiss László is, aki balett­intézetben végzett, volt fürdőmarketing-vezető, a Pécsi Művészeti Gimnáziumban is oktatott, jelenleg egy fővárosi művészeti gimnáziumban óraadó, de egy évig irányította a fővárosi színház- és filmintézetet. A baranyai megyeszékhely kulturális életéhez erősebb kötődése még az, hogy az Európa Kulturális Fővárosa programok koordinációját is ellátta egy ideig, ám a baloldali városvezetés idején az EKF körül akkorra kialakult káoszban – személyét ért támadások miatt, több vezető távozása után – 2008-ban ő is inkább lemondott a posztjáról.

Gazdasági jártasságot is igényel

A ZSÖK helyzete kapcsán árulkodó jel, hogy a Vincze Balázst váltó mostani vezető, Rózsa Zoltán hiába dolgozik már évek óta a létesítménynél, ezért kellő tapasztalattal is rendelkezne a vezetéshez, mégsem adta be a jelentkezését a posztra.

Mindenesetre a baloldaliak gyorsan megoldanák a fejcserét, mivel a pályázatokat augusztus végéig várták, az új igazgatónak pedig már október elsejével munkába kellene állnia. A városházi előterjesztés szerint egyébként a Zsolnay Kulturális Negyed több milliárd forint éves forgalommal rendelkező nagyüzem, amely kiemelt gazdasági jártassággal bíró vezetést igényel.

 

Ezek is érdekelhetik