Új év, új remények

2021.01.06. 11:30

Érdemes lesz előre tervezni a hosszú hétvégékre

A magunk mögött hagyott esztendő nem a nyaralásokról, a hosszú hétvégék kellemes utazásokkal való eltöltéséről, vagy éppen a felhőtlen kikapcsolódásról szólt.

Bóka Máté

A márciusban kezdődő első hullám a húsvétunkba, majd a majálisainkba, később pedig a pünkösdi hosszú hétvégénkbe is beleszólt, aztán pedig az augusztus 20-i nemzeti ünnepünket sem ünnepelhettük meg igazán – pedig akkor a járványveszély is enyhébb volt, mint most.

A belföldi szálláshelyek nyáron kicsit visszakaphattak a megszokott forgalmukból, ám az év vége ismét katasztrofális volt, pedig az elmúlt években már Baranyában is megfigyelhető volt az a trend, hogy a családok akár már a karácsonyi időszakot sem otthon, hanem szállodákban töltik.

A KSH adatai szerint a járvány a turizmus felívelő tendenciáját törte meg, hiszen amíg 2010-ben a baranyai kereskedelmi szálláshelyeken 255 ezer vendég fordult meg, tavaly már 357 ezer, s ez a trend erősen felfelé mutatott az elmúlt években.

A következő hosszú hétvégére nem is kell sokat várnunk, hiszen március 15-e hétfőre esik, így a nemzeti ünnepünkkel indítjuk azt a hetet.

Két és fél hét múlva pedig már a következő pihenés jöhet: természetesen húsvét ezúttal is négynapos hétvége lesz, az idén április 2-ára eső nagypéntektől húsvét hétfőig (április 5-ig) tart.

Reméljük, nemcsak az idő lesz gyönyörű, hanem járvány nélkül szabadabban tölthetünk el pár órát valamelyik majálison, bár a munkát ezúttal nem tudjuk majd úgy megünnepelni, hogy közben elcsenjünk egy munkanapot a hétből – május elseje ugyanis szombatra esik 2021-ben. A pünkösdhétfő május 24-én viszont munkaszüneti nap lesz, tehát a tavasz végén lesz még három napunk egyben pihenni.

Az államalapítás nemzeti ünnepe szintén háromnapos hétvégét hoz – augusztus 20. pénteken lesz –, s mint az a népi megfigyelések szerint lenni szokott, a nyár ilyenkor szokott zárni, az utána következő kora őszi melegek már inkább csak az ősz gyümölcseit érlelik leginkább.

Az 1956-os forradalomra, a szabadságunkért küzdőkre, az elnyomó kommunista hatalom mártírjaira szombaton emlékezhetünk meg október 23-án.

A november elsejei mindenszentek – ez a húsvéttal ellentétben nem mozgó ünnep – 2021-ben hétfőre esik, így az elhunyt szeretteinket háromnapos hétvégén kereshetjük fel a temetőkben.

Az év végéhez érve a decemberi időszak csak annyiban fog hasonlítani az ideire, hogy december elején (11-én) szombaton dolgozzuk le a 24-i szentestére kapott pihenőnapot, ami jövőre pénteken lesz. Ebből következően viszont karácsony két napja szombat és vasárnap lesz, illetve január 1-je is szombatra esik. Vagyis az év végén két nappal több munkanapunk lesz ahhoz képeset, amennyi 2020-ban volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!