terveznek

2021.02.18. 20:56

Húsvétra tojáskúttá alakítják át a szökőkutat Bólyban

Emmauszra könyv is készül, amely bemutatja a város több mint 150 éves hagyományát.

W. K.

Jóllehet a járványhelyzet miatt immár három hónapja – a hazai közművelődési és közgyűjteményi intézményekhez hasonlóan – zárvatart az Erzsébet Vigadó, az idénre tervezett programok szervezésén azonban gőzerővel dolgoznak. Az elmaradt rendezvények, mint például a Für-Karácsony est, Déryné Program, Vértes György-fotókiállítás stb. átszervezése is folyamatban van, és a szeptember 4-i Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztivál menetrendje is már összeállt.

A pünkösdi és húsvéti programok előkészületei is megkezdődtek: ami biztos, idén a Batthyány téren lévő szökőkutat a bajor hagyományoknak megfelelően ismét tojáskúttá varázsolják, és az elmúlt évek szokásainak megfelelően Emmausz-kiállítást is rendeznek – a tárlat anyaga a Bólyi Német Önkormányzat támogatásának köszönhetően két új tablóval, azaz tíz új képpel bővül.

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság által támogatott Emmausz-könyv készítése is az utolsó szakaszánál tart már – a nagy formátumú, kemény táblás kiadvány 64 színes oldalon, közel 100 fotón keresztül mutatja be a város több mint 150 éves hagyományát. Az Erzsébet Vigadó tájékoztatása szerint a könyvbemutatót – várhatóan online formában – április 5-én, húsvéthétfőn tartják, de a terv szerint a kötet már a húsvét előtti napokban elérhető lesz, így akár ajándékként a „fészekbe” is kerülhet.

Mindezeken kívül az augusztus 20-i városi nagy rendezvény szervezése is már megkezdődött, ezen kívül a gyermeknap előkészítésén is dolgozik már az Erzsébet Vigadó.

Viszik a könyveket

A Városi Könyvtár tavaly tavasszal vezette be a könyvek házhoz szállítását, ősszel pedig a könyvtárkapu szolgáltatást indították el, amelynek lényege, hogy az intézmény kapujában, előre egyeztetett időpontban, lehetőséget biztosítanak a visszahozott és az előre igényelt könyvek átvételére. Mindkét lehetőség nagy népszerűségnek örvend a városban, az intézmény zárvatartása alatt több mint 1300 könyvet kölcsönöztek ily módon az olvasók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában