talán most sikerül

2021.05.31. 15:42

Harmadjára írják ki a pályázatot a Janus Pannonius Múzeum igazgatói posztjára

Ismét pályázatot ír ki a fenntartó pécsi önkormányzat a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatói posztjára, miután a tavaly szeptemberi kiírás eredménytelenül zárult, a februári pályázat eredményét pedig megvétózta az Emberi Erőforrások Minisztériuma – közölte Pécs polgármestere az MTI-vel hétfőn.

bama.hu (forrás: MTI)

Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) közleményében emlékeztetett arra, hogy a közgyűjtemény korábbi igazgatójának, Csornay Boldizsárnak a megbízatása idén januárban járt le, ezért tavaly szeptemberben vezetői pályázatot írt ki az önkormányzat.

Az első körben eljárástechnikai problémák merültek fel a pályázaton, ezért idén januárban újabb kiírás vált szükségessé. A második pályázat eredményeként a polgármester úgy döntött, hogy június 1-jétől öt éven át a JPM régész-főmuzeológusa, Bertók Gábor vezetheti az intézményt.

A múzeumokra vonatkozó jogszabály alapján azonban az igazgatót akkor nevezhette volna ki az önkormányzat, ha ahhoz az emberi erőforrások minisztere egyetértését adja – mutatott rá a polgármester, hozzátéve, hogy a szaktárca államtitkára „megvétózta az új igazgató kinevezését, mégpedig mindenféle indoklás nélkül”.

Ebben a helyzetben jogilag nem tehet mást Pécs önkormányzata, mint hogy újabb vezetői pályázatot ír ki – hangsúlyozta Péterffy Attila, hozzátéve, hogy a pályáztatás idejére, három hónapra Bertók Gábort bízták meg a JPM igazgatói feladatainak ellátásával.

Ezek is érdekelhetik