A játszótér is megújult

2022.06.30. 14:02

Közösségi házat adtak át Sárokon

Közösségi házat, munkagépeket, és felújított játszóteret adtak át csütörtökön délelőtt a határmenti Sárokon, Hargitai János országgyűlési képviselő részvételével.

Rajnai-Zsíros Krisztina

A 120 lakosú község tavaly önkormányzati ingatlan fejlesztésére, idén pedig kommunális eszközök beszerzésére nyert támogatást a Magyar Falu Program keretében, emellett pedig egy korábbi, a Leader programban nyert pályázati forrásnak köszönhetően újult meg és bővült új játékelemekkel a kultúrház előtti játszótér. 

A közösségi házat egy rossz állapotú ingatlan felújításával alakították ki, amely kisebb közösségi programoknak is helyet adhat, emellett az előtte lévő terület a szabadtéri rendezvények helyszíne lesz majd. 

A rendezett falukép megőrzését segítik elő azok a munkagépek is, amelyeket a pályázati támogatásból beszerezhettek: öt fűnyírót, egy fűkaszát és egy fűnyíró kistraktort vásárolt az önkormányzat. 

Az átadó ünnepségen a környező települések polgármesterei is részt vettek. A megjelenteket Kovács Anikó, a Nagynyárádi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője köszöntötte, majd Hargitai János beszélt a fejlesztésekről. Elmondta, az elmúlt években számos település tudott több-kevesebb beruházást megvalósítani az elnyert támogatásokból. Már készül a 2023. évi költségvetés is, és jó hír, hogy a jövőben is folytatódni fog a Magyar Falu Program, ugyanakkor a költségvetést beárnyékolja az orosz-ukrán háború, amely miatt átmenetileg kevesebb hazai forrás áll majd rendelkezésre a kistelepülések fejlesztésére. Jövőre 23,7 milliárd forintot tud fordítani a kormány a Magyar Falu Programra. 

Polgármestert választanak

Sárokon július 10-én, jövő vasárnap polgármester-választást tartanak, a korábbi községvezető ugyanis lemondott tisztségéről. A falut jelenleg Henke Smilja korelnökként vezeti. Ő a német nemzetiségi önkormányzat elnöke is, amely szintén fejlesztett a faluban. Pályázati forrás segítségével megújult a német ház, és az előtte található harangláb.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában