Szilveszterkor volt „költséges parádé" Pécsen

2022.07.25. 15:01

A lejáratások, feljelentgetések után az elhallgatás lehet az új fegyvere a baloldalnak

Nem cáfolták, csak nem beszéltek arról, hogy valójában már évek óta nincs is augusztus 20-án Pécsen tűzijáték, miközben azt az érzetet keltették, mintha lemondtak volna róla. Hasonlóan kikerülte Péterffy Attila a minap kiadott, a Seiren létszámbővítése kapcsán azt a tényt is, hogy a japán cég kormányzati támogatással érkezhetett el Pécsre. Nem kizárt, hogy a durva lejáratások helyett inkább az elhallgatást helyezik előtérbe a propaganda a jövőben.

A Demokratikus Koalíció volt tagja, egykori pécsi alpolgármester, Bognár Szilvia ellen több lejárató írás is megjelent azokban a baloldali lapokban, amelyek Péterffy Attilához és a szocialista körökhöz köthető személyek befolyása, irányítása alatt áll. Hasonlóan támadták meg azt a momentumos képviselőt, Topán Lászlót is, aki karakteresen kiállt a szocialista érdekkörök ellenére a véleménye mellett, amikor a volt Mandulás kemping beépítéséről volt szó. Hoppál Péter fideszes parlamenti képviselővel és családjával, vagy éppen kritikus újságírókkal szemben szintén hasonló módszert alkalmaz a baloldal, valamint számos feljelentést tettek, vagy pereket indítottak, például az ismert zöld aktivista, Vicze Csilla ellen. Ugyanakkor az utóbbi időben azt a politikai fegyvert kezdték el alkalmazni, ami inkább az elhallgatást helyezi előtérbe. 

Hirdeti, de mit is? 

Péterffy Attila ugyanis nemrég elkezdte hirdetni a közösségi oldalán azt, hogy a japán Seiren gyár létszámot bővít, és úgy fogalmazott, hogy „komoly mérföldkőnek számít, hogy városunkba tudtuk csábítani".

Csakhogy a japán vállalat letelepedésében éppen a kormányzati támogatásra és akaratra volt szükség, hiszen egy ilyen világcég nem csupán a helyszínt biztosító önkormányzattal, hanem az adott ország kormányával is tárgyal. Szijjártó Péter májusban el is mondta a Dunántúli Naplónak, hogy tavaly három pécsi telephelyet érintő kiemelt működőtőke-beruházás kapcsán született pozitív döntés, amelyek összesen 260 munkahelyet és 19,4 milliárd forint értékű fejlesztést jelentenek a város számára. Ezek közül kiemelendő, hogy az autóipari belső anyagok, textilek gyártására szakosodott japán Seiren vállalat Pécsett hozza létre első európai gyáregységét. Ráadásul a nemzeti oldal részéről Hoppál Péter még a városvezetés pozitív hozzáállását is kiemelte a gyár letelepedése kapcsán. 

Szilveszterkor azért volt „költséges parádé"

Hasonló módszert alkalmazott a baloldali városvezetés propagandacsapata akkor, amikor az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán kijelentették, hogy „költséges parádé helyett az önkormányzat inkább a pécsiekre és a klímavédelemre fordítja forrásait".  A bejelentés azért volt érdekes, mert évek óta nem volt tűzijáték Pécsen, de a baloldali propaganda arra sem tért ki, hogy egyébként szilveszterkor Pécsen is tartanak ilyen „költséges parádékat" ők is. Annak költségét 2020-ban például érdeklődésünkre üzleti titokra hivatkozva nem is árulták el. 

Betonozás és fakivágás 

A szándék helyességét nem vitatva az városháza által említett klímavédelmi szemlélet kapcsán a Keller János tömbben és Balokányligetnél zajló munkálatokat nevezték meg, mint amelyekkel elősegítik, hogy még több zöldfelület legyen a városban. Azonban a Biokom Kft. által összeállított és minap elkészült városházi dokumentumában több olyan tétel is szerepel, amelyek éppen a zöldterületek rovására történő parkolók kialakítását célozzák meg különböző projektekben.  

Mint írják, „a Boros István utcában a meglévő zúzalékos parkolók folytatásában a zöldterület kárára további hat autónyi szélességnek megfelelően lehetne merőleges várakozásra alkalmas területet kijelölni", de közlik azt is, hogy a „Littke u. 2-4. között tizenöt új parkoló létrehozása jelenleg funkció nélküli közterületen, ahol minimális fakivágásra van szükség", valamint megemlítik a Nagy Ferenc teret is, ahol szintén fák között, zöldterületen álltak neki parkolók létrehozásának. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!