Fél évszázadnyi munka után sem nyugszik a professzor

– Tudta előre, hogy az utóbbi fél évszázad három legjobban fejlődő ágazata közt ott lesz a közlekedés és a hírközlés? 
– Ennél sokkal egyértelműbben kezdődött. Amikor az MTA Dunántúli Tudományos Intézetébe kerültem, megkaptam az ukázt: gazdaságföldrajzzal kell foglalkoznod! Itt pedig hamar megszerettem a közlekedési vonalat. Mohácsról jelent meg az első 300 oldalas kutatási kötetem, aztán megírtam Magyarország közlekedési és távközlési földrajzát, és innen haladtam tovább a globális problémák felé.

– Lehet ezt még nyolcvan év fölött is tudományos szinten művelni? 
– Nem könnyű, de az tény, hogy az utóbbi két esztendőben három könyvem is megjelent. Tavaly a Globalizálódott tengerhajózásról és a világkereskedelemről írtam, melyben elemeztem a konténerizációt, ami teljesen átrajzolta a tengerhajózást. A könyvvel egyébként elnyertem a Közlekedéstudományi Egyesület díját. Ennek a lényege, hogy nagy szállítóhajók konténerrakományait szétpakolják kis hajókba, melyek mindenfelé elviszik a termékeket. Így viszont a nagy kikötők többsége marginálissá válik, helyette például eldugott sivatagi tengerparti részeken épülnek hatalmas darus átrakóhelyek.

– Mi a második kötet? 
– A világkereskedelem fő tengeri útvonalaival, kockázatos szűkületeivel és csatornáival foglalkoztam. Ebben a fő érdekesség az Oroszország feletti Jeges-tengeri útvonal, melytől igen sokat várt a világ. A felmelegedés ugyanis egyre feljebb viszi a jéghatárt, és már nem jégtörő, hanem csupán „jégtűrő” hajókra van szükség. Ez egy sokkal rövidebb, gyorsabban járható út Európából a Távol-Kelet felé, kikerülhető így a Szuezi-csatorna és Afrika is. Azonban az elképzelés nem vált be, mert nincs meg hozzá a kikötői infrastruktúra az orosz területen. Ugyanakkor Kína és az orosz Jamal-félszigeti gázmezők összekötését vizsgáltam csővezetékes és tengeren történő szállítási oldalról. Bemutattam azt is, hogy Kína rengeteg kikötőben szerzett szerte a világban többségi részesedést, és mindenütt félresöpri a világszabványokat, ragaszkodik a kínai hálózati előírásokhoz, szállítási méretezésekhez. Összességében a Távol-Kelet szállítási szempontból minden területen előretör, még a Földközi-tenger kikötőiben is. 

– Ha már Mediterráneum. Igaz, hogy ezen a területen is született új könyve? 
– Fiume és Trieszt kikötők versengését vázoltam az I. világháborúig. Hogy a vasút bevezetése milyen hatással volt a fejlődésükre a XIX. században. 

– Apropó Trieszt. Napjainkban született ott egy magyar kikötő is. 
– Ez igaz, de azt tudni kell, hogy mindössze 300 méter hosszú partszakaszról van szó, holott a nagy tengerjárók 450-480 méteresek. 

– Több mint húsz éve nyugdíjas. Nyugodtan pihenhetne… 
– Egy ideig óraadó voltam az egyetemen, szóval vitt tovább a lendület ott és a kutatómunkában is. Aztán fokozatosan jöttek a bajok, és egyre inkább a székhez köt az életem. Ezért bár imádok kertészkedni, de nincs más alternatívám, mint a könyvek. Eleinte még külföldi könyvtárakban és irattárakban gyűjtöttem a háttér-információkat, ma már kizárólag interneten keresek több nyelven anyagokat. 

– Milyen kutatói eredményére a legbüszkébb? 
– A telematika könyvemre, mely évtizedekkel ezelőtt meghatározta az akkor alakult legnagyobb távközlési vállalatunk koncepcióját. Szívemhez igen közel áll az Európa közlekedése és a regionális fejlődés című könyvem is, mely térségenként vázolja a közlekedésben, szállításban érvényes erővonalakat. Továbbá a Malévnek készítettem a Légiközlekedés-politika kötetet, melyből még ma is oktatnak Győrben felsőfokon. No és az elsők között bizonyítottam be, hogy Dubai vagyona nem elsősorban az olajból, sokkal inkább a frekventált helyét kihasználó légi közlekedéséből származik. 

Fél évszázadon át dolgozott és tanított az egyetemen

Dr. Erdősi Ferenc 1934-ben született Pécsett. Földrajz-geológia szakon kezdte meg tanulmányait, majd történelemmel egészítette ki tanulmányait az ELTE-n. Tanított középiskolákban, bányaipari technikumban, majd fél évszázadon át felsőfokon. 1967-től negyven éven át volt az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének (majd Regionális Kutatóközpontnak) a kutatója. 1989-ben lett a földrajztudomány doktora, 1993-tól egyetemi ta­ná­r. 2004-ben Baross Gábor-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lo­vag­ke­reszt­­jével, 2010-ben tisztikereszttel tüntették ki. Felesége, dr. Gáspár Margit, a PTE Kémia Tanszékéről adjunktusként ment nyugdíjba. Két gyerekük – Ferenc (59) vállalkozó, extra igénybevételre gyárt speciális öltözeteket, tengeri mentőmellényeket, vízálló hidegtűrő ruházatokat, Péter (53) informatikus, rendszergazda – és öt unokájuk van.