Bepillantást nyújt a film a rasszizmussal átfűtött déliek világába

Ha krimikről van szó, akkor nálam azok viszik a prímet, amelyek egy vagy nagy része tárgyalóteremben játszódik. Ugyan a Ne bántsátok a feketerigót! című film alapvetően a legtöbb helyen drámaként van feltüntetve, de mégis van egy szál benne, ami bevezet minket az 1930-as évek déli Amerikájának tárgyalótermi világába.  

Az Amerikai Egyesült Államok egyik, ha nem legjelentősebb kultikus regénye Harper Lee kötete, amely a Ne bántsátok a feketerigót! nevet viseli. A könyv részletekbe menően megmutatja, hogy milyen volt a déliek élete, a világszemléletük, amelyet erősen átfűtött a rasszizmus. Minden része a regénynek jelentős és fontos, pont ezért nehéz feladatnak tűnik ennek a vászonra vitele, de 1962-ben úgy sikerült adaptálni a történetet, hogy ebből már ma sem lehetne jobbat készíteni. Ez így jó, ahogy van, és talán azért ilyen jó az, amit látunk, mert még nem jártunk olyan messze az időben, amikor az ilyen esetek megtörténhettek.

Aki olvasta a könyvet, az biztosan elégedett a film atmoszférájával, amelynek üzenete még a mai világban is megállja a helyét, és ahogyan tálalva van, azt nem felejtjük, mert főszereplőink gyerekek, és az ő szemükön keresztül követhetjük nyomon az eseményeket.  

Ahogyan már említettem az 1930-as években járunk, Alabama államban, ahol dúl a fajgyűlölet, így nem meglepő, hogy amikor megerőszakolnak egy fiatal nőt az egyik kisvárosban, akkor egy feketét gyanúsítanak. Meg is találja a rendőrség a tökéletes tettest, Tom Robinson személyében, akit többen is láttak a tett helyszínén. Esélye a férfinak a felmentésre ebben a közegben nulla. A város köztiszteletben álló, tisztességes ügyvédje, Atticus Finch az emberek megdöbbenésére vállalja Robinson védelmét – tudván, hogy ez akár egész pályafutása végét jelentheti. 

A könyv és a film főszereplői a gyerekek, mégis van egy olyan érzésünk, hogy valójában Atticus az, csak másokon, saját gyerekein keresztül formálódik bennünk róla egy kép, és ismerjük meg a jellemét. Ők is akkor ismerik meg apjukat, amikor mi, így idővel világossá válik számunkra, hogy mi motiválta, hogy elvállalja az ügyet. Nem is találhattak volna erre a karakterre jobb színészt, mint Gregory Pecket, aki egy intelligens ember benyomását kelti, pont mint Atticus, aki nem kérkedik tudásával, tapasztalataival, még úgy sem, hogy lenne hozzá joga. Tökéletesen hozza Peck a gondoskodó apa és egy nehéz helyzetben lévő ügyvéd karakterét.

A film legerősebb jelenete Atticus záróbeszéde a tárgyaláson, ami olyan problémákra, igazságtalanságokra hívja fel a figyelmet, amik még napjaink társadalmában is fellelhetők, pedig sok idő eltelt 1930 óta. És pont ezért szükség van olyan emberekre most is, akik hisznek az egyenlőségben, kiállnak elveik mellett és a gyermekeiket is erre tanítják.  

Zárszóként elmondható, hogy a Ne bántsátok a feketerigó! című film mind a mai napig megállja a helyét, amelynek elolvasását és megnézését is kötelezővé tenném mindenki részére. 

A film elérhető Apple+ Tv alkalmazáson, de YouTube előfizetők is megnézhetik a videós platformon az alkotást, valamint a Google Play Filmek és TV appon keresztül is megvásárolható. 

Ne bántsátok a feketerigót!
dráma, krimi - 1962
2 óra 9 perc