2023.07.22. 17:38
A jelentkező kislányoknak fejkoszorút, a kisfiúknak pedig sisakot és kardot adnak
Fotó: Szentgyörgyváry Rebeka
Kis hercegnők és hős lovagok lehetnek a Siklósi Várfesztiválon a gyerekek, akik a hagyományőrző csapatokkal együtt vonulnak végig a városon augusztus 12-én 10 órakor.
– A Siklósi Várfesztivál részeként a várba tartó felvonulást 2017 óta tartjuk, ez az egyik legfényesebb pontja a rendezvénynek
– mondta Szentgyörgyváry Péter várkapitány. – Az elmúlt egy-két évben szerettük volna, hogy mindenki vegyen részt ebben, és ne maradjanak ki belőle a gyerekek sem. Azt vettük észre, hogy nagyon szívesen jönnek, ezért tavaly már hivatalosan is felhívást tettünk feléjük, hogy csatlakozzanak a felvonuláshoz. Sajnos a tavalyi menetet elmosta az eső, így nagyon reménykedünk, hogy idén nem lesz akadálya a programnak – tette hozzá Szentgyörgyváry.
Tavaly is rengetegen készültek, így most is várják a kicsiket és nagyokat. A leggyorsabban jelentkező 40-50 gyereknek biztosítanak viseletet is: a kislányoknak fejkoszorút, a kisfiúknak pedig sisakot és kardot, a felvonulás végén pedig egy kis üdítővel várják őket a várban, hogy fel tudjanak frissülni a körülbelül 15 perces séta után. Az innivalót a résztvevők Játékországos poharakban kapják, amelyet aztán haza is vihetnek emlékbe. A várkapitány elmondta, nemcsak a gyerekeket invitálják, hanem minden helyi egyesületet, civil szervezetet is meghívtak, hogy képviseltessék magukat a felvonuláson.
Az idei augusztus 11. és 13. között tartó, háromnapos várfesztiválon többek között olyan neves előadók lépnek fel, mint a New Level Empire, a Wellhello (pénteken), valamint a Republic és Dzsúdló (szombaton), emellett szombaton 16 órakor, vasárnap pedig 15 órakor izgalmas csatajelenetek lesznek a várkertben, ezen kívül szombaton és vasárnap is látványos programokkal várják a látogatókat, hiszen több mint tíz érkező csapatnak köszönhetően körülbelül 140-150 hagyományőrző foglalja el a várat a hétvége napjain.
A fesztivál augusztus 11-én 17.30-kor kezdődik a megnyitóval, amely után a helyi Pelikán Néptáncegyüttes, majd 19 órától könnyűzenei koncertek szórakoztatnak.