Mi lesz a sorsa?

2023.10.27. 20:00

Szomorú: lassú hanyatlás az uránvárosi piacon

Az előző városvezetés idején készült el az uránvárosi piac, ám az elmúlt években lejtmenetbe kapcsolt a létesítmény. Még 2022-es évhez képest is gyengébb az asztalok kihasználtsága. A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezére ennek ellenére komoly prémiumokat vehetett fel.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Laufer László

Az uránvárosi Hajnóczy-piac mintegy félmilliárdos beruházás egyik részeként újult meg teljesen, miközben az érintett környék is jelentős átalakuláson esett át. A nemzeti oldalt képviselő, előző önkormányzat által kezdeményezett Uránvárosi Konzultáció során kiderült, hogy a nyugati városrészben élők jelentős része szorgalmazta a piac területének megújítását és Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Decsi István egykori alpolgármester indította el a projektet még 2018-ban. 

A kivitelezés öt évvel ezelőtt fejeződött be, így az üzemeltetés, a piac menedzselése, a bérlők és a vásárlói igények kiszolgálása, megtalálása, összhangba hozása az elmúlt négy évben Péterffy Attila polgármesterségének idejére esett, de ma már a baloldali hatalmi elit kezébe került Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. is kritikus helyzetről számolt be.

A nyáron viharos gyorsasággal még Pécset is elhagyó volt vezérigazgató, Szabó Szilárd regnálásának idejéről szól az a beszámoló, amelyben gyakorlatilag már vészharangot kongatja, holott Szabónak évei lettek volna arra, hogy valamilyen formában vonzóvá tegye a létesítményt, legalább annyira, hogy ne a bezáráson kelljen panaszkodni a városházának. 

A dokumentumban azt közlik, hogy a piac pavilonjai működnek – ezek azok, amik nem csarnoképületen belül találhatóak –, de a belső asztalok kihasználtsága már az 50 százalékot sem éri el és a 2022-es adatnál is rosszabb a helyzet. A baloldali cég szerint 2022-ben próbálkoztak azzal is, hogy 10 alkalommal baba-mama börzét tartottak, de ezzel is csak kismértékben tudtak a javítani a helyzeten. A vállalatvezetők a problémát abban látják, hogy szerintük „továbbra is" kevés a parkolóhely a piacnál. Csakhogy a tapasztalatok éppen azt mutatják, hogyha nem is közvetlenül a bejárat közelében, pár méterre a pultoktól, jellemzően lehet találni helyet autóval is környéken, ráadásul a környéken élők gyalogosan is elérik a létesítményt, a közeli élelmiszerbolt például az egyik legzsúfoltabb. 

Arról nem is szólva, hogy mindeddig érzékelhető megoldást erre az állítólagos problémára sem találtak, holott négy éve lett volna erre is a baloldalnak. Sőt, miközben „sajnálkozik" és „panaszkodik" a cégvezetés, addig a piac esetében eleve a 2022 első félévi bevétellel sem számoltak, ami azt is jelzi, nem igazán terveztek azzal, hogy megfordítsák ezt a trendet 2023 első felében.

Régi-új vezetés: hoz ez bármilyen változást?

Egyébként kérdés, hogy lesz-e egyáltalán előrelépés a régi-új vezetéssel: Szabó Szilárd ugyan távozott, de helyét az az eddigi gazdasági igazgató, Jedlicska Zsófia vette át, akinek szintén lehetett volna eddig lehetősége változtatni a piac menedzselésén. 

Kinevezése is komolytalan volt a szülinapozónak

Az önkormányzat berkeiben a feladathoz való hozzáállást jól mutatja, hogy a több tízmilliárdos önkormányzati vagyont kezelő Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. nyáron cég élére ültetett új vezére a főként a kinevezése miatt összehívott közgyűlésre el sem jött. Ennek magyarázatként Péterffy azt mondta, hogy „éppen születésnapja van, szabadságát tölti távol Pécstől".

Ezt mondták a nyitás után

Az uránvárosi piac felújítása kapcsán lapunknak egy olvasó még 2019-ben azt írta, hogy miután elvonultak a munkások, „az első, ami feltűnt, hogy a korábbinál jóval nagyobb a kínálat az új, modern piacon, az üzletek takarosak, a közterületek modernek és tiszták, összességében minőségibb, kényelmesebb lett a vásárlás". Ezt a lehetőséget ugyanakkor nem tudták megragadni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!