2024.02.17. 08:00
Negyedik éve támogatja az önkormányzat a homlokzatfelújításokat
Idén is támogatja a siklósi önkormányzat a településképet javító homlokzatfelújításokat.
Fotó: Siklósi önkormányzat
A költségvetési rendeletben erre a célra idén hat millió forint keretösszeget irányzott elő a városvezetés a képviselő-testület döntése alapján.
Az önkormányzat az előző három évben is kihirdette a homlokzatok felújítására vonatkozó pályázatát, mely a 2021-ben kizárólag a helyi védett épületekre, a 2022-től pedig már minden közterületről feltáruló homlokzat felújítására irányult. Mivel a településkép szempontjából kedvező megjelenésű homlokzatok újultak meg, így idén is a tavalyi felhívás alapján írták ki a pályázatot. Előnyben részesül az a pályázó, aki helyi védelem alatt álló épületállományi körből jelentkezik, halaszthatatlanul felújítandó épülettel pályázik, aki a Felszabadulás utcában található épületet szeretne felújítani, aki a homlokzatfelújítással egy időben az épület teljes korú felújítását elvégzi, illetve aki a nyílászárókat az eredeti formájában és anyagában megőrizve, az energiatakarékosság elvének figyelembevételével újítja fel az ingatlanát.