A remény illata töltötte be a levegőt - galéria

1989 elején gyermekként még keményen rúgtam a bőrt az egyik városi grundon, s bár a bőrlabda bűvölete akkor is rabul ejtett, a szürke aszfalton és a rácsokon túl már magam is éreztem azt a tavaszi illatot, ami szinte egybefonódott utólag elkerülhetetlenül közelgő rendszerváltással. A vöröscsillagok, a kisdobosok, úttörők és Kádár-kockák hamis nosztalgiáját igyekszem azóta is helyén kezelni, hiszen a gyermekkor mindig is varázsosabb az emlékeinkben, mint a puszta dolgos, mindennapi felnőtt világ. 

Akkoriban persze a mostani információáradathoz képest alig volt híradás, újságok is a fordulat előtti készenléti állapotban voltak, az egykori felvételeket látva utólag is jól érezhető, hogy milyen is volt, lehetett az akkori világrend utolsó rúgása, vergődése például akkor, amikor 1989 elején munkásőrök sorakoztak fel az orvosi kar aulájában az MSZMP helyi vezetőivel, tagjaival, akik persze azért még évtizedekig meghatározóak lehettek a közéletben, a pénzügyi befolyásuk pedig egészen a mostani pécsi városvezetőkig ér...

Ezt igazolja, amit az akkori ünnepen a városi pártbizottság első titkára, Koltai Dénes is mondott: „a mi pártunk kiállta már a próbát, és mindig képes volt az élen járni. Ne várja senki, hogy előzékenyen magunk elé engedjük". 

A munkásőrségen így utólag lehet gúnyolódni, kuncogni, de az a szándéka, amely vezette a szocialistákat a létrehozásakor, nagyon is komoly volt: félkatonai pártszervezetként az 1956-os forradalomhoz hasonló események vérbe fojtása. Tehát nem véletlenül tartottak erődemonstrációt is a változó világ küszöbén Pécsen, pedig pár hét múlva Pozsgay Imre államminiszter 1956-ot már népfelkelésnek nevezte.