Nívós névsor

2022.11.23. 18:30

Rudán Joe és zenésztársai idén is karácsonyi hangulatot visznek a Kodály Központba

Immár hagyományosnak nevezhető, hogy a Kozármislenyben élő, de Pécshez ezer szállal kötődő Rudán Joe különleges koncertet tart decemberben a Kodály Központban. Az igényes zene kedvelőinek remek hír, hogy az esemény idén sem marad el, ezúttal december 10-én (szombaton) lép színpadra zenészbarátaival a rocker. A baranyai vonal ezúttal is igazán erős lesz.

Palotás Péter (forrás: PécsiÚjság.hu)

Fotós: Laufer László

A közelgő karácsony egyik biztos jele már több éve a Kodály Központban tartott Rudán Joe ünnepi koncert. Aligha csalódik majd az a nagyjából ezer ember, akik jegyet váltanak az eseményre, hiszen a fellépők névsora az idei esztendőben is igen nívós.

A tavalyi évekhez hasonló, ünnepi hangulatú előadásra készülnek. Természetesen a december 10-i koncerten is ott lesz Kalapács József, akit több évtizedes barátság köt össze a baranyai rockerrel. A Rudán Joe Band zenekarral színpadra lép még Török Ádám, Vadkerti Imre, Götz Attila, valamint Kalapács-Ódor Cintia, Horváth Lejla és Sára Zsófi is.

A Vivat Bacchus Énekegyüttessel több fellépésen szerepelt már a Kozármislenyben élő zenész, így nem meglepő, hogy ők is színpadon lesznek majd. Az est egyik különlegessége lesz a Harka Legenda zenei produkció, akik a Szársomlyó, népies nevén az Ördögszántotta hegy lábánál élő öreg boszorkány és szépséges lánya történetét mesélik el, természetesen zenés formában.

A december 10-i ünnepi koncert 19 órakor kezdődik a pécsi Kodály Központban. Jegyek még korlátozott számban elérhetők, azt javasoljuk, hogy aki nem akar lemaradni, ne halogassa a vásárlást.

A rendezvényen is kapható lesz Rudán Joe életrajzi könyve, amelyből az első kiadás elfogyott, nemrég érkeztek meg a nyomdából az újabb példányok. Az eseményre jelenik meg a Rudán Joe Akusztik új albuma, amit az ünnepi koncert után dedikálnak a művészek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!