Firenzében is magyarként él a pécsi zenész, Urbanics Tamás

– Hogyan kerültél Olaszországba, azon belül is Firenzébe? 

– Kezdetben Hollandia volt a terv. De az életnek más terve volt velem, és egy másik utat nyitott meg előttem. A gimnáziumi évek alatt olaszt is tanultam, így Olaszország volt a B terv. Egyáltalán nem bánom, sőt, jobbnak gondolom, hogy itt, Firenzében tölthetem az öt hónapos Erasmus-mobilitásom. Ezt az időt végig itt töltöm, beleértve az ünnepeket is. 

– Miben különbözik az ottani oktatás? 

– Itt is vannak kiváló muzsikusok, szakemberek, akikkel öröm együtt alkotni, tanulni. Sok területen azonban jellemző a felületesség. Úgy gondolom ennek fényében, hogy büszkén kellene vállalnunk nagy magyarjainkat és hazai értékeinket, beleértve Kodályt, a relatív szolmizációt és a gazdag, magyar népdalkincsünket. Már látom, hogy hogyan él egy nemzet, akiknek nincs meg ez az alapjuk.

– Milyen a hétköznapi élet Firenzében? 

– Nagyon nyitottak és szeretetteljesek az emberek. Nagy meglepetéssel ért az idővel való bánás. Ez lehet egy órarendi időpont, egy megbeszélt találkozó vagy a tömegközlekedés. A dolgok jelentős része nem a meghatározott időpontban kezdődik. Emellett a délutáni szieszta miatt az este is kitolódik, így természetes számukra egy este kilenc órai kóruspróbakezdés. Rengeteg rugalmasságot kellett és kell tanulnom, de szerintem ez is javamra válik majd. 

– Hogyan készülnek ott a karácsonyra? 

– Sok hasonlóság van az itteni és otthoni várakozás, ünneplés között. Itt is meggyúlnak az adventi gyertyák, vásároznak az emberek, betlehemet építenek és fénybe díszítik a várost. Azonban nem meglepő, de vannak különbségek is. Például nincsenek adventi hajnali misék, Szent Miklós ünnepe nem kiemelkedő esemény, ellenben a december 8-i Mária-ünnep munkaszüneti nap. 

– Hiányzik az itthoni lét? 

– Optimista vagyok, és igyekszem a hiányok helyett az adottságokat nézni. Magyarként természetesen húz a szívem haza. Hiányzik a családom, a barátok, és minden, ami magyar. Az otthon, a beszélgetések, amiben minden szónak pontosan tudom a jelentését, a környezetünk, mert itt még a fák is másak, az ízek, melyek az étel lelkét jelentik, az adventi és karácsonyi énekeink, melyek az ünnep fényét adják.

– Elindítottál Instagramon egy videósorozatot. Milyen okból? 

– Nehéz lenne megannyi eseményt, emléket a majdani személyes találkozások alkalmával elmesélni. Ez a felület lehetőséget ad arra, hogy egy-egy momentumot, érdekességet megoszthassak barátokkal, ismerősökkel. A másik fő célja, hogy magam számára is egy visszajelzést ad az itteni utamról, fejlődésemről, és felelevenít majd számos emléket erről a fontos időszakról. 

– Milyen személyes meghatározója van a kint töltött időnek? 

– Mindig égett bennem a vágy, hogy el kell jönnöm otthonról egy ilyen hosszú útra. Ma már tisztán látom, miért: hogy újra hazatalálhassak. Mikor elgondolkozom az ittlétemről, gyakorta eszembe jut a tékozló fiú története. Hasonlóképpen érzem magam. Ezen az úton szeretném megélni a hiányt, s hogy otthon annál gazdagabb legyek majd. Már látom, hogy mekkora kincsek között van a magyar, csak elfelejt élni. Számomra ez most a nemesedés időszaka, hogy most már csak azt tegyem, amit szívből meg tudok tenni, és az életet szolgálja, s minden másra határozott nemet tudjak mondani. Nemesedni. Látom, hogy mekkora gazdagság van a nyelvünkben, a hagyományainkban, és mint magyarnak, magként kell élnem a világban. Eljöttem otthonról, hogy megtanuljak magyarként élni.