Csorba Győző költő, könyvtárvezető neve valósággal összeforrt Péccsel (videó)

„Ó, bűvölő város, ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy (...) Nekem: A VÁROS mindörökre” – olvashatjuk a Király utca végén álló oszlopok egyikén, Csorba Győző Séta és meditáció című versének sorait. A költemény 1965-ben látott napvilágot, szerzője ekkor 49 éves volt (1916. november 21-én született Pécsen). A filozofikus hangvételű költemény a város és a természet, a múlt és a jelen, valamint az egyéni és a kollektív emlékek közötti kapcsolatokat dolgozza fel. A költő összeköti az időtlen természet szépségét a városi élet változatosságával, és rámutat arra, mindkettő meghatározó aspektusát jelenti az emberi tapasztalatnak és identitásnak.

Visszaemlékezésében bemutatja korai ellenkezését, majd azt is, ahogyan az idő múlásával lakóhelyéhez, szülővárosához valami mély, egyszerű szavakkal körül nem írható kötődés alakult ki benne. Nem szerepel versében a szeretet szó, sem szinonimája, nem harsány érzelmeket definiál a költő, hanem egyfajta mindent átjáró kapcsolódást. A pécsi utcák és tájak, az emberi élet és a természet itt megtapasztalt körforgása a sorok írójában az egész élet allegóriájává változik.

 – írta Várkonyi Nagy Béla újságíró és költő Csorba Győző idézett verse kapcsán a Kortárs folyóiratban 1965-ben megjelent elemzésében.

Ez a filozofikus, kifinomult, letisztult stílus jellemezte a város iránt holtáig mély tisztelettel, odaadással viseltető költő munkásságát, amely által neve valósággal összeforrt Péccsel, amelyet fél évnél hosszabb időre soha nem hagyott el. Nemcsak Kossuth-díjas költő, publicista, irodalomszervező, a Jelenkor folyóirat szerkesztője és főmunkatársa volt, hanem műfordító és könyvtáros is. Államtudományi diplomát és doktorátust is szerzett a pécsi egyetemen. Nevét a megyei könyvtár 1995. szeptember 13-án bekövetkezett halálát követően rövidesen, már 1996-ban felvette. A mai napig emlékszoba áll tiszteletére a könyvtárban, amely ingyenesen látogatható. Mellszobrot készített róla Trischler Ferenc a 2000-es évek elején, mely jelenleg a Csorba Győző Könyvtár bejáratánál áll. Egykori pécsi Damjanich utcai házához vezető telek kapuján pedig 2013-ban sötétszürke gránitból készült emléktáblát helyezett el az akkori városvezetés, síremléke a pécsi köztemetőben található.

Csorba Győző: Séta és meditáció

A kényes őszi nap mindenhová elér.

Ennyi fény, ennyi fény! Ez már a fény utolja.

Rezgő fényoszlop a jegenye, óvatos

forrás iparkodik lábánál, hangja sincs.

A koporsóra itt nem gondol senki; halhatatlan

hittel építi házát, erődíti és béleli.

Gyanútlan sétáló, számat tátom minduntalan.

Ifjúkoromban váltig undorodtam:

kaloda-város, börtön-város, sivatag-város.

Nagyon sajnáltam magam érte.

Ház nőtt az üres telkeken, a dombokon, a réteken.

A bulgárkertek salátái, káposztái, zöldségei

házakká változtak, s ahol a labdát rúgtuk, a

gyakorlótér roppant gyep-négyszöge.

A hűtlen bűnhődik: a régit sem felejtheti,

az is benne van, ami nincs,

az is benne van, ami van:

most a hűnél hűbbnek kell lennie.

Nagy kerekes-hidak, piaci bódék,

konflisok a Széchenyi téren,

árkok, eperfák, öreg temető,

fatelep, tehéncsorda, búzaföld,

kanyargós ródlipálya-lejtők,

madarak- és fák-napja, régi Tettye,

kaszárnya-ablakok alatt komiszkenyérért

siránkozó kölykök, vaskos beszédű,

kopott lányok...

Bennem van minden, ami nincs,

s bennem van minden, ami van.

Ó bűvölő város, sokarcú,

ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.

Nyugalmak, zajok fészke,

kőszürke és levélzöld,

hegyen hivalkodó, völgyben rejtőzködő,

tegnapelőtti és holnaputáni,

makacs munkás, kéjjel lustálkodó,

öl-puha, aszkéta-rideg,

aggastyán-bölcs, kamasz-melldöngető:

ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.

Nekem: A VÁROS mindörökre.

Ennyi fény, ennyi fény! Ez már a fény utolja.

Az ősz kirakta foltjait a tájra.

Ölében viszi a Mecsek a télbe

embereid és házaid.