A könyvklubok és felolvasóestek egyre keresettebbek, megvan a közösségépítő szerepük

A fiatal író Kecskemétről érkezett, ahol a Babeș–Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakján tanul. Papp-Sebők Attila verseit már közölte többek között a Bárka, az Élet és Irodalom, a Helikon, a Jelenkor és a Tiszatáj. Az írónak feltettünk pár kérdést, amelyben érintjük az irodalmat és a pécsi rendezvénysorozatot is.

– Mit jelent számodra az irodalom?

– Az igazság az, hogy nem tudom megfogalmazni pontosan. Persze léteznek rutinválaszok. Viszont élesen él bennem az emlék, hogy tizenévesen, identitásválságom kellős közepén, hátitáskámban legalább egy könyvvel rovom az utakat. A napok elgördültek egymás mellett, mindnek megvolt a nehézsége, öröme. Elhagytak emberek, és elhagytam embereket én is, de a kötetek a polcomon mindig ott sorakoztak, és ez olyan biztonságot nyújtott, amire a szűk családi körömön kívül csak a könyvek megtartóereje képes.

– Mit gondolsz a fiatalok és az irodalom kapcsolatáról? Hogyan lehet bevonzani őket?

– Szerintem elsősorban olyan szövegekkel, melyekkel tudnak azonosulni, megszólítja őket. Amikor egy nagyobb magánéleti válságban voltam, a pszichológiába és az irodalomba menekültem. Olyan verseket és prózai darabokat olvastam, melyek valamelyest reflektáltak rám és a helyzetemre. Ez különösen fontos, mert ha kellően mélyre megy, a szöveg felszabadíthatja az eltemetett gondolatokat, és akkor már nem is az a lényeg, mit olvasok, hanem hogy mi az, amit felszínre hoz. Azt látom, az irodalmi körök, könyvklubok, felolvasóestek egyre keresettebbek, megvan a közösségépítő szerepük.

– Mit gondolsz erről a pécsi kezdeményezésről?

– Tisztelettel gondolok rá. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kortárs irodalomnak helye és tere legyen az életünkben. Ezek a kezdeményezések hozzátesznek a közös egészhez, és a mentális egészségünkhöz is hozzájárulnak. A világjárvány „árnyékában” és a háborús pusztítások borzalmában, a folyamatos híráramban szükség van e biztonságos találkozásokra, ahol kapcsolódhatunk egymáshoz. Mostanában rendszeresen emlékeztetem magam, mennyire hálás lehetek azért, hogy nekem lehetőségem van ilyesmire.

– Egy ilyen esemény miért fontos és hasznos?

– Számomra azért, mert edz. Sok minden átmegy a belső szűrőmön, ezt úgy kell érteni, hogy vannak helyzetek, amikor nem sikerül megfelelően kontroll alatt tartanom magam, és szorongok. A kontroll nem is jó szó, mert itt magában hordozza az elfojtást. Inkább úgy fogalmazok, hogy rálátnom a helyzetre, és meggyőződnöm: képes vagyok rá, az égvilágon minden rendben. Egy esemény keretén belül megmutathatom egy kis szeletét annak, ami érdekel. Történetekkel találkozni öröm. Szerintem többek között a találkozások, az egymásra rezonálás, az értő hallgatás és befogadás átéléséért hasznos ilyen eseményeken részt venni.

– Mit gondolsz a zene és az irodalom kapcsolatáról?

– Eljátszhatunk a gondolattal, hogy vajon működik-e egyik a másik nélkül, de azt hiszem, ha az egyiket elvesszük, olyasféle hiány képződik, ami semmi mással nem betölthető. A zene hatására képes egy alkotás teljesen más fényben feltűnni. Így vagyok például Radnóti Miklós Bájoló című szövegével. Versként is közel áll hozzám, de dalként még inkább. A mi irodalmi felolvasóestünkön is megvalósult ez a kettősség.