Leányvásár

2023.10.13. 12:30

Már az első napon felteszik az i-re a pontot Pécsváradon

Pénteken, azaz október 13-án startol az ötvenhetedik Pécsváradi Leányvásár, amely már a hagyományokhoz híven a Népdaléneklési versennyel indult.

Czeczon Enikő

Fotó: Löffler Péter

Az idén is színes, változatos programokat felvonultató háromnapos rendezvény hivatalos megnyitója délután 5 órakor lesz, de még előtte a Pécsváradi Emlékházban délután fél 4-kor megnyílik a Régi mesterségek a Zengőalján című kiállítás. A tárlatot Burján István, a Janus Pannonius Múzeum etnográfus főmúzeológusa nyitja meg. 

A kézművesvásár már ezen a napon is várja az érdeklődőket, ami már önmagában igazi szenzáció, de a késő délután és este a nagyszínpad és a körülötte lévő tér is megtelik élettel. Délután 6 órakor érkezik a Voisingers, akiknek kezdetek óta célja a modern zenei elképzelések kórus muzsikába öltöztetése.

Őket követi Magyarország egyik legkedveltebb zenekara, a Kowalsky meg a Vega este 8 órai kezdéssel, akik elhozzák a közönségnek tanulságos, mégis egyszerűen érhető dalszövegeiket és fülbemászó dallamaikat. 

Az est ezzel még nem ér véget, mert zárásként érkezik a Platin zenekar, akiknek célja a magyarországi sváb népzenei kultúra ápolása, de emellett igazodnak a mindenkori közönség zenei igényeihez. Igazi táncos muzsikát hoznak el a Pécsváradi Leányvásár első napjára. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!