Bekezdtek

2018.07.27. 18:30

A Misleny egy hatost vágott a Megye I.-es Bólynak

A nyári felkészülés végéhez közeledik a Kozármisleny NB III.-as labdarúgócsapata, amely szerdán este újabb felkészülési mérkőzéssel hangolódott az augusztus 4-én rajtoló bajnoki szezonra.

Szakács M.

Németh Zsolt együttesének ezúttal a Gienger Megyei I. osztályban szereplő Bóly volt az ellenfele hazai pályán.

Bár egy kicsit nyögvenyelősen indult a találkozó mislenyi szempontból, hiszen Wittrédiék elég nehezen tudták feltörni a nagyon zártan védekező Bólyt, azért a meccs végére kijött az osztálykülönbség a két együttes között – fél tucatot rámolt be végül a Kozármisleny ellenfelének.

Ami feltétlenül biztató volt Bekéék szempontjából, az az egyik nyári szerzemény, Nicsenko Igor mesterhármasa, egy gólerős támadóra ugyanis már tavasszal is nagy szüksége lett volna a csapatnak, talán Nicsenko lehet az, aki megoldja ezeket a problémákat. A Kozármislenyre egyébként a bajnoki rajt előtt már csak egy edzőmérkőzés vár, szombaton 17 órától az újraformálódó PMFC-t látja vendégül Németh Zsolt együttese. Az után már a tétmeccsre hangolódásról szól a következő egy hét.

Kozármisleny–Bóly

6–0 (1–0)

Labdarúgó-felkészülési mérkőzés. Kozármisleny: Molnár P. (Ipacs) – Kiss M. (Menyhei), Fekete (Fiáth), Racskó (Sarfenstein), Kocsis (Horvát G.) – Tóth Márk, Turi – Tóth Marcell (Kovács K.), Wittrédi (Grabarics), Beke (Márkvárt P.) – Nicsenko. Edző: Németh Zsolt.

Gólszerzők: Nicsenko (3), Tóth Marcell, Tóth Márk, Kovács K.

Németh Zsolt: – Még nem vagyunk igazán élesek, de vannak bíztató jelek a játékunkban. A mai mérkőzésen még nem voltunk frissek, a következő másfél hétben ezen dolgozunk majd. Ellenfelünk legtöbbször nyolc emberrel védte a kapuját, amit nehéz volt áttörni. Örülök, hogy szép gólokat láthattak a kilátogató nézők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában