Szögi Balázs komlói színekben fejezte be profi pályafutását

– A Sport36-Komlótól az előző szezon végén elbúcsúzott. Vége a profi pályafutásnak?

– Vége. A tavaszi szezonban már annyira keveset tudtam járni edzésre, hogy hülyén éreztem magam a társak előtt, hiszen bármennyire is rutinos az ember, ez nem fér bele, mégiscsak az első osztályról beszélünk – mondta Szögi Balázs, aki volt junior Eb-bronzérmes (többek között Nagy Lászlóval), és egyetemi és főiskolai világbajnok (Mocsai Tamással). – Negyvenéves koromra a testem is elfáradt, elkopott minden, nem bírtam már a terhelést. Ráadásul szeretnék még több időt tölteni a két kislányommal, a családommal.

– Pedig nemsokára az EHF Kupában domborít majd a Komló...

– Ez természetesen számomra is vonzó dolog, régen volt már ilyesmire példa Baranyában. De nem bánom különösebben, hogy kimarad, hiszen ha visszanézek a Komlóban eltöltött évekre, szép kerek történet jön ki. A másodosztályból indultunk, feljutottunk, az élvonalban ötödikek lettünk, most meg jöhet a nemzetközi porond.

– Rengeteget játszott a hazai élvonalban. Akad olyan pillanat, mérkőzés, amelyre különösen szívesen tekint vissza, s az unokáinak is mesélni fog róla?

– Pillanat nem annyira. Arra viszont mindig szívesen emlékszem vissza, amikor a Tatabánya színeiben nyolc vagy kilenc gólt lőttem a Veszprémnek, s rögtön komolyan szóba is került, hogy szerződtetnek. Zdravko Zovko volt akkor a Veszprém edzője. De én pont akkor mentem Tatabányára, s amit megígértem, tartani akartam, nem szerettem volna mindent felrúgni. Így hát maradtam.

– Nem bánta meg?

– Nem. Kétségtelen, érdekes lett volna kipróbálni azt a vonalat, de hozzá kell tenni, hogy a Tatabánya is nagyon profi klub volt.

– A válogatott?

– Voltam, de nem sokat. Pont akkor honosították a kubaiakat, Diazt, Perezt, s értelemszerűen nekik szavaztak bizalmat. Jó lett volna többet játszani, de ezt sem bánom különösebben.

– Játék a folytatásban is lesz, hiszen nem hagyta abba teljesen a kézilabdázást, csak szintet váltott: az NB II.-es PEAC-ot erősíti.

– Szerettem volna mozogni, kérték is, hogy ha van rá mód és lehetőség, akkor segítsek, én pedig igent mondtam. Egy fiatal csapatba kerültem, ahol megpróbálom átadni a tapasztalaimat.

Az előző szezonban épphogy bentmaradtak, most azért jó lenne odakerülni az első ötbe, vagy éppen fellépni a dobogóra. Látom a srácokon, hogy sokat fejlődnek, meglátjuk, mire lesz ez elég.

– Azt tudom, hogy az egyik legjobb barátja Katzirz Dávid. Mi mindent köszönhet a sportnak?

– Több jó barátot is köszönhetek a kézilabdázásnak, így például Katzirz mellett Szöllősi Bencét és Serfel Rolandot. De az üzleti életben is nagy hasznát vettem, jelentős kapcsolati tőkét halmoztam fel. Egy kereskedelmi bank fiókvezetője vagyok Pécsett, s ebben a szférában jól mutat, ha valaki profi sportoló. Sőt, elárulom, a cégnél volt egy országos felmérés a stressztűrő képességről, s toronymagasan nekem lett a legjobb. A kudarcok feldolgozásában is sokat segített a sport: ha valami nem sikerült, kikaptunk, másnap fel kellett tudni állni, és újra kellett kezdeni.