2020.11.05. 15:28
Nem maradtak el az érmek az ob-n
A PVSK két ökölvívója is bronzérmet szerzett a háromszoros olimpiai, valamint kétszeres Európa-bajnokunk, Papp László nevét viselő ökölvívó ob-n Győrben – Horváth Zsófia és Cservenka Róbert is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A négynapos eseményen 41 női és 85 férfiversenyző állt a kötelek közé, és 19 bajnokot avattak.
– A női mezőnyben Horváth Zsófi most elérte a legjobb teljesítményét, amit elérhetett. Egy mérkőzést vívott 60 kg-ban, 5-0-ra nyert, de sajnos sérülés miatt nem tudta folytatni a versenyt.
Róla tudni kell, mindösszesen két éve űzi ezt a sportágat, még sokat fejlődhet, és mivel rendkívül szorgalmas, fejlődni is fog – nyilatkozta a PVSK honlapjának Alvics Gyula, a klub ökölvívó szakosztályának szakmai vezetője. – Cservenka Róbert az elődöntőig három mérkőzést vívott, két meccsét sima, 5-0-ás pontozással nyerte.
Az elődöntőben, taktikusan és türelmesen kezdte az első menetet a tavalyi bajnokság bronzérmese, a 19 éves Mester Soma ellen. Sajnos, Robinak kiújult kézsérülése az első menet végén, és így az is dicséretes, hogy végigbokszolta a meccset, de végül 5-0-ás pontozással veszített. Mindenesetre a sérült kezét most egy ideig pihentetnie kell. A jelenlegi helyzetben mindkét bronzérmet nagy sikernek tartom – tette hozzá Alvics.