Csere

2021.04.19. 19:28

Sok volt a zakó, edzőt vált a Kozármisleny

A zsinórban négy elvesztett NB III.-as bajnokit követően drasztikus lépésre szánta el magát a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapatának vezetése, s megköszönte Jelena Richárd vezetőedzői munkáját.

K. B.

„A mai naptól nem Jelena Richárd a HR-Rent Kozármisleny vezetőedzője Munkáját köszönjük, karrierjéhez további sok sikert kívánunk!” – tette közzé Facebook-oldalán az egyesület, amely bővebb tájékoztatást is ígért.

Jelena nyáron vette át a csapatot a távozó Pókos Csabától, akinek munkáját segítette az előző szezonban is. A klub vezetői ezzel akarták fenntartani a folytonosságot az NB III.-as alakulat életében.

A szezon elején még abban bíztak, hogy akár a feljutás is meglehet, de a dobogót mindenképpen szerették volna elérni. Ezt a tervet már az őszi szezon gyengébb hazai szereplése, s valamelyest a koronavírus-járvány is keresztül húzta.

A tavaszt viszont nem kezdte rosszul a csapat, s a Budapest Honvéd nyomába szegődött, azonban az elmúlt négy fordulóban elszenvedett vereség sorozat miatt vissza esett a kilencedik helyre a gárda. Nagy valószínűséggel ez áll a klub vezetése döntésének hátterében, mint legfőbb ok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában