2021.12.24. 11:54
Az óriási szívük vitte őket előre
Fotó: Laufer László
Szenzációs mérkőzést játszott szerdán Ankarában a Nesibe Aydin ellen az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata, amelynek csak 1 pont hiányzott ahhoz, hogy idegenben megfordítsa a párharcot, és bejusson az Európa-kupa legjobb 32 csapata közé. Az összecsapás rendes játékideje 3 pontos pécsi sikerrel zárult, de mivel az Aydin is pont ennyivel nyert a Lauberben, jött a ráadás, ahol már nem bírta szusszal az összesen kettőt cserélő magyar együttes. A török bronzérmes végül 145-139-es összesítéssel búcsúztatta Csirke Ferenc gárdáját, de a vezetőedző – érthető módon – így is rendkívül elégedett volt a látottakkal.
– Ma olyan fantasztikusat produkáltunk, annyira jól játszottak a lányok, hogy nagyon nehéz ilyenkor mit mondani – nyilatkozta Csirke Ferenc. – Megint egylabdás meccs volt, ahogy Pécsett, nálunk volt a labda a végén, nagyon elfáradtunk, a sérülések mellett betegekkel is tele vagyunk. Sajnálom, hogy nem sikerült a továbbjutás, ott volt a kezünkben a lehetőség, de azt mondtam a csapatomnak is az öltözőben, hogy ha ezt a teljesítményt tudjuk tartani, sok mindenre elég lehet a magyar bajnokságban. Ugyanilyen koncentráltan, összeszedetten kell kosárlabdáznunk, és óriási szívvel játszanunk a továbbiakban.