Labdarúgás megye II.

2021.12.08. 16:00

Bodor Márkó lett az ősz játékosa

Itt az idő, hogy az AutóCity Volkswagen Megyei II. osztályban is kihirdessük a 2021/2022-es szezon első felének álomcsapatát. Az ősz legjobb tizenegyének magját a tabella első három helyezettje, a Nagykozár, a PEAC II. és a Himesháza adja, de egy véméndi, egy töttösi és egy ócsárdi játékos is képviselteti csapatát a válogatottban.

Szabó Dániel

Ahogy azt már olvasóink megszokhatták, a most zajló szezonban is összeállítjuk hétről hétre az egyes fordulók válogatottját, amelybe azok a játékosok kerülnek be, akik az adott hétvégén a legjobb teljesítményt nyújtották. Az ősz álomcsapatát pedig azok alkotják, akik a legtöbb alkalommal szerepeltek az említett válogatottban. Mivel több poszton is holtverseny alakult ki, így a játékosok csapatának teljesítményét, a kapott és a rúgott gólok számát is figyelembe vettük. Akik ennek értelmében maradtak ki, azoknak is helyet biztosítottunk az őszi álomcsapat kispadján.

Két hálóőr harcolt az ősz kapusa címért

Nagyon nehéz dolgunk volt a kapus kiválasztásakor, hiszen a nagykozári Béres Mihály és a beremendi Sipos Gábor is három alkalommal volt ott a forduló válogatottjában. Ha a csapatuk szereplését és a kapott gólok számát nézzük, akkor egyértelműen Béres a befutó, viszont az éllovas portása csak hétszer, Sipos pedig tizenhárom alkalommal volt a kezdő tagja. De végül így is a nagykozári játékosra esett a választásunk, hiszen azon a hét mérkőzésen rendkívül jó volt a mutatója, csupán három gólt kapott, s voltak köztük nagyon fontos meccsek is, amelyeken kiválóan védett. Sipos Gábor ellenben tizenhétszer kapitulált, de ha továbbra is jó formában véd, akkor jó esélye lehet arra, hogy az idény végén ő legyen az év kapusa.

A PEAC II.-nek volt a legacélosabb védelme

A PEAC II. kapta a legkevesebb gólt az ősszel, mindösszesen nyolcat, ebből ötöt az utolsó két mérkőzésen. Ez nagyban köszönhető a pécsi védelem oszlopának, Molnár Gábornak, aki ötször volt a válogatott tagja. Szintúgy, mint csapattársa, Kása Kolos, aki ugyan többnyire a védelem előtt játszott, de neki is óriási szerepe volt abban, hogy az egyetemisták kapuja több alkalommal is érintetlen maradt – így lapunknál Kása Kolos lett Molnár párja a védelmének tengelyében. A véméndi Forray Roland négyszer szerepelt a hétvége legjobbjai között, tehát neki is megkérdőjelezhetetlen a helye. A nagykozári hátsó sor is jól teljesített, közülük egy hajszállal kiemelkedett Rigó Robertó, aki szintén megérdemelten került be az ősz csapatába (ő háromszor volt a válogatott tagja).

Sok csapat elfogadná ezt a középpályát

Nagyon sokan teljesítettek jól a középpályások közül, többek között ezért is kellett Kása Kolost egy sorral hátrébb tolni. Az őszi szezon egyik legjobbja a himesi Cseke Ferenc volt, aki öt válogatottságával csont nélkül befért az álomcsapatba. A társai sem maradtak el tőle sokkal, a több poszton bevethető, Buni Barnabás rég nem látott pozícióba repítette a Töttöst, amely jelenleg negyedik tabellán. Dargó Dávid pedig a PEAC II. motorja volt. Nem véletlenül számítanak rá még mindig az egyetemisták megyei I. osztályú csapatánál is. Buni négyszer, Dargó háromszor volt a válogatott tagja.

A legjobb góllövők kerültek be a csatársorba

Hacsak nem igazol el egy erősebb bajnokságba, akkor mérget vehetünk rá, hogy még évekig Novák Balázs nevével fog kezdődni a góllövőlista, legalábbis ott lesz élmezőnyben. A Himesháza gólgyárosa ezúttal is fölényesen (11 góllal) vezeti a mesterlövészek tabelláját 26 találattal, így természetesen most is az álomcsapat tagja (ötször volt válogatott). Novákot 15-15 góllal a nagykozári Bodor Márkó és az ócsárdi csapatkapitány, Horváth Szilárd követi. Az utóbbi négyszer volt ott a hétvége legjobbjai között.

Bodor bizonyította, hogy más szintet képvisel

Bodor Márkó hétszer szerepelt a forduló válogatottjában, így a Dunántúli Naplónál ő lett az ősz játékosa. A Nagykozár támadója megfordult a Ferencváros utánpótlásában is, a 2016/2017-es szezonban pedig még az NB III. Közép-csoportjában szereplő PMFC játékosa volt. Egyértelmű, hogy nem múltak el nyomtalanul ezek az évek, a még mindig csak 25 éves szélső kiemelkedik a mezőnyből, ami a Nagykozár tabellán elfoglalt helyén is megmutatkozik. Ami Novák Balázsnál is kijelenthető, nála fokozottan igaz: más szintet képvisel, mint ami a megyei II. osztályhoz szükséges.

A kispad

Kapus: Sipos Gábor (Beremend).

Mezőnyjátékosok: László Levente (Nagykozár), Kapusi László (Ócsárd), Horváth Dániel (Nagykozár), Reisz Josua (Himesháza), Dénes Sándor (Véménd), Bíró Bence (Véménd), Tompa Csaba (Diana SE), Sztojka Norbert (Beremend), Dobrosi Krisztián (Beremend) Váradi Richárd (Nagykozár).

Vezetőedző: Sütő Szabolcs (Nagykozár).

 

A góllövőlista

26 gólos: Novák Balázs (Himesháza).

15 gólos: Bodor Márkó (Nagykozár), Horváth Szilárd (Ócsárd)

12 gólos: Dobrosi Krisztián (Beremend).

11 gólos: Bíró Bence (Véménd), Dénes Sándor (Véménd), Sztojka Norbert (Beremend).

10 gólos: Horváth Dániel (Nagykozár), Ignácz József (Ócsárd), Váradi Richárd (Nagykozár).

Megyei II. osztály

 1.Nagykozár15121257-1537
 2.PTE-PEAC II.14121142-837
 3.Himesháza15110469-2933
 4.Töttös1592434-2629
 5.Ócsárd1391348-2629
 6.Beremend1491442-2128
 7.Véménd1481546-2825
 8.BFA Szigetvár1570829-3921
 9.Magyarbóly1543828-4715
 10.Komló II.1542926-4314
 11.Diana SE1441926-4413
 12.Szabadszentk.1432929-5211
 13.Somberek1331922-5810
 14.Lánycsók14311025-6410
 15.Pogány132479-2810
16.Pellérd15231023-509 

Ezek is érdekelhetik