Elek Ákos is csatlakozik

2022.07.13. 10:05

Negyvennyolcszoros válogatott segíti tovább a PMFC munkáját

A pályán sok tapasztalatot gyűjtő szakemberrel erősödött a pécsi NB II.-es labdarúgócsapat szakmai stábja.

Kvanduk Bence

Fotó: Kurdi József/pmfc.hu

Már korábban is felröppent a hír, hogy Kulcsár Árpád, PMFC (korábbi) sportszakmai igazgatójának helyét a negyvennyolcszoros magyar válogatott Elek Ákos veheti át. Azóta az biztossá vált, hogy a korábbi szakember nem maradhat a pozíciójában, most pedig bejelentette hivatalosan is a klub, az idén nyáron visszavonuló középpályás a piros-feketék kötelékében folytatja már a pályán kívül, mint szakmai tanácsadó.

– Tudatosan készültem a labdarúgás utáni életemre. Már a húszas éveimben megfogalmazódott bennem, hogy a futball után nem az edzősködés, hanem a sportvezetői vonal foglalkoztat – mondta Elek Ákos a pmfc.hu-nak. – Külföldi klubjaimnál, valamint a magyar válogatottnál is figyeltem a menedzsment működését. Több sportigazgatóval a mai napig tartom a kapcsolatot. A sportág iránti szenvedélyem és motivációm nem múlt el, végül idén nyáron jött el a pillanat, hogy a pályán már nem, sokkal inkább a háttérből szeretnék segíteni, mert nagy ambícióim vannak vezetőként.

Elek tagja volt a Videoton első bajnokcsapatának, kisebb megszakításokkal évekig erősítette a DVTK-t, légióskodott a török Trabzonspornál, a kínai Csangcsun Jatajnál, valamint a kazah FC Kajratnál. Szerepelt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon. Ezen tapasztalatait állítja most a PMFC szolgálatába.

– Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú klubnál számítanak rám és kíváncsiak a véleményemre – tekintett előre. – Több beszélgetésen már túl vagyunk tulajdonos úrral, akivel hasonlóak az elképzeléseink a futballról. Végső célom, hogy sportigazgató legyek, amit ugyanolyan tudatosan szeretnék felépíteni, mint tettem azt játékos karrieremmel. Attól még, hogy labdarúgóként elértem valamit, nem jár alanyi jogon a tudás, folyamatosan képezni akarom magam. Az első egy év a tanulásról, valamint a tapasztalatszerzésről szól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában