NB II.-es foci

2022.09.05. 09:05

Szertelen foci, egyéni hibák, nem teljes öröm – reakciók

Két pont ütötte a baranyai NB II.-es labdarúgócsapatok markát az NB II. 7. fordulójában. Egyet a Szentlőrinc, egyet a PMFC gyűjtött be, de nem igazán lehetett elégedett egyik sem.

K. B.

Fotó: Laufer László

Hátrányból kellett felállnia a Szentlőrincnek az NB II. 7. fordulójában is, s ez sikerült emberelőnyben az újonc Mosonmagyaróvár ellen. Azonban így ismét csak egy pont ütötte Jeremiás Gergő alakulatának markát.

Jeremiás Gergő, a Szentlőrinc vezetőedzője: – Sajnálom, hogy három pont helyett eggyel kellett beérnünk, pedig mindent megtettünk a győzelem érdekében. Szomorú vagyok a játékosaim helyett, akik nem örülhettek felszabadultan a lefújást követően.

Döntetlent játszott a Nyíregyházával a PMFC, pedig Tóth-Gábor előtt három lehetőség is adódott a Szpari hálójának megrezgetésére.

Weitner Ádám, a PMFC vezetőedzője: – Nagyon masszív csapattal találkoztunk, amely mélyen védekezett. Az első félidőben kicsit szertelenül futballoztunk, a másodikban már mi uraltuk a játékot, de gólt nem szereztünk.

A Kozármisleny kevés reménnyel utazott az egyértelmű bajnokesélyes MTK otthonába. Az edzőváltás közben nem tanúsítottak nagy ellenállást Szabó Dominikék, akik egyszer tudtak válaszolni a házigazda hat góljára.

Tomin Milán, a Kozármisleny megbízott edzője: – Nehéz napokon vagyunk túl, de így is szerettük volna nagyobb csatára késztetni a bajnokság legerősebb csapatát. Az első öt és az utolsó húsz perc kivételével nem nőttünk fel az MTK-hoz, sok egyéni hibát követtünk el, amit a hazaiak jól használtak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában