Labdarúgás

2023.09.29. 10:58

Már ma játszik a PEAC

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Nem kell a hétvégéig várnia annak, aki labdarúgó-mérkőzésre akar menni, hiszen már pénteken 16 órára kilátogathat egyre a Stadion utcába. Az NB III. 9. fordulójában ugyanis ekkor fogadja a PTE-PEAC a Paks II. csapatát, amelynek lejtmenete épp Baranyában, Mohácson kezdődött. Azóta még három meccsen kaptak ki az atomvárosiak, így épp kapóra jöhet a szintén rossz formát mutató pécsieknek ez a találkozó. Kérdés, hogy ők vagy épp az ellenfél lép-e ki a negatív szériájából. Az biztos, hogy az egyetemistáknak nagyon jól jönne némi sikerélmény az öt meccse húzódó nyeretlenség után. 

A Mohács- és a Szentlőrinc-szurkolóknak egészen vasárnap 15 óráig várniuk kell, hogy ismét láthassák csapatukat, azonban utazniuk nem kell, hiszen ők is hazai környezetben játszanak majd. 

A hatodik helyezett Mohács az MTK Budapest második alakulatát fogadja majd, amely tele van olyan tehetségekkel, akik bizonyítanák, helyük van az első csapatban is, vagy esetleg a kooperációban az NB II.-es Mislenynél. 

Az éllovas Szentlőrincnek egy újabb olyan meccs jön, amelyen szinte kötelező a győzelem, hiszen az utolsó, mindössze két pontot gyűjtő Szekszárdot fogadja, amely nem régen elköszönt Turi Zsolttól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában