Ritmikus gimnasztika

2023.11.30. 18:10

A Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesület fennállása legnagyobb sikerét könyvelte el

Móga Richárd

Forrás: Pécsi Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület

Törökbálinton rendezték meg a ritmikus gimnasztika együttes kéziszer országos bajnokságát, és kihirdették a 2022-es esztendő eredményesség alapján felállított egyesületi rangsort is. 

Örömteli, hogy a Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesület fennállása legnagyobb sikerét érte el, ugyanis a szövetségi versenyeken elért helyezések alapján számított összetett egyesületi rangsorban a 62 magyar Rg klub között a harmadik lett, ami azt jelenti, hogy a baranyai brigád az ország harmadik legjobb Rg egyesülete. 

Az első két helyezett az MTK Budapest és a szintén budapesti Hegyvidék SE lett, így a legjobb vidéki és baranyai egyesület is a Pécsi RGSE lett. Az összesített egyesületi rangsoron túl is sziporkáztak, hiszen a Magyar Kupa sorozatban és a legmagasabb szintű versenysport I. osztályban is bronzérmesek lettek. 

– Ez a siker nem véletlen, az elmúlt 11 évben folyamatosan a legjobbak között voltunk, hiszen 7 junior-felnőtt válogatottat neveltünk ki, szövetségi versenyeken 20 aranyérmet, 85 dobogós helyezést értünk el. Százharminc sportoló jár az edzéseinkre a pécsi Expo Centerbe, ahol szinte tökéletes körülmények, több versenyszőnyeg és megfelelő belmagasság teszi lehetővé azt, hogy 15 fős csoportokban készüljenek a lányok a versenyekre minden hétköznap. Szerencsére nagyon sok tehetséges óvodás-kisiskolás korú lány is minket választott, ők a jövő reménységei – osztotta meg gondolatait Heszné dr. Laczó Andrea, a Pécsi RGSE sportigazgatója.

Mint ismert, kiváló edzők foglalkoznak a lányokkal, köztük Ekaterina Dologa, az országos ritmikus gimnasztika Héraklész program vezetőedzője, Hesz Dominika a Magyar RG Szövetség technikai bizottságának tagja, akik FIG bírók is egyben. 

A recept egyszerűnek tűnik, de mindez lelkes és támogató szülők, jó közösség nélkül nem valósult volna meg. Hálás köszönet mindenkinek, aki ennek a sikernek részese volt, büszke pécsiként képviseljük városunkat a ritmikus gimnasztika sportágban az elkövetkező években is – fejezte ki örömét a Pécsi RGSE sportigazgatója.

A sikert pedig végül a kisgyermek együttes kéziszer csapat koronázta meg egy országos bajnoki harmadik helyezéssel. (a csapat tagjai:Csortos Léna, Horváth Csenge, Konkoly-Tege Hanna, Rácz Emili, Tóth Hanna Emili).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában