Úszás

2023.11.03. 14:20

Egyéni csúccsal országos bajnok lett a pécsi óriás, Jászó Ádám

Móga Richárd

Fotó: Földi Imre

Kétszázhetvenegy versenyző nevezett a Szerencsejáték Zrt. XIX. Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságra, ahol többek között a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola kiválóságai is letehették névjegyüket, sőt, Jászó Ádám egy bajnoki címet is bezsebelt.

Szombaton rendezik az utolsó versenynapot, de már így is van mire büszkének lenni. A pécsi óriás szenzációs ütközetben győzött száz háton a BVSC duójával, Németh Nándorral és Kovács Benedekkel szemben, hiszen a három érmes tizennyolc századon belül zúdult el a falhoz, de Jászó nyúlt be jobban.

– Nem volt rossz úszás, nyilván ezt mondom, hiszen nyertem, de azért vannak még technikai hiányosságaim, amiken dolgoznom kell. Leginkább fordulókon és a kidelfinezésen, mert jó ez az idő, de ennél jobbat szeretnék elérni a jövőben – nyilatkozta a baranyai úszó.

Jászó Ádám egyébként már az első versenynapon szerzett egy ezüst- és egy bronzérmet, sőt, egy előkelő negyedik hellyel is büszkélkedhet. Mindeközben Hartmann Máté 1500 gyorson negyedik lett, ráadásul ugyanebben az úszásnemben 400 méteren is a negyedik helyet szerezte meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában