Labdarúgás

2024.05.10. 11:04

Feljebb vágynak a hétvége mérkőzésének főszereplői

Két szebb időket is megélt együttes csatája vezeti fel az AutóCity Volkswagen Baranya Vármegyei I.-es bajnokság huszonhatodik fordulóját, majd két pikáns mérkőzés marad a vasárnapi játéknapra. A forduló mérkőzésének főszereplői feljebb vágynak, a listavezető pedig közelebb kerülne a trófeához.

Móga Richárd

Fotó: Monyoródi Levente

Május 11., szombat, 17.00 
PVSK– Komló 
Két szebb időket is megélt klub csatázik majd egymással az AutóCity Volkswagen Baranya Vármegyei I.-es bajnokság huszonhatodik fordulójának nyitányán. A szezon ezen szakaszán a csapatok általában a fáradtsággal is küzdenek, ráadásul a pécsi együttes szerdán még Harkányban lépett pályára a Baranya Vármegyei Kupa negyeddöntőjének keretein belül, tehát sok ideje nincs regenerálódni Schneider Gábor legénységének. A trénernek pedig valahogy fel is kellene rázni csapatát, ugyanis a Harkány magabiztos győzelmet aratott hét közben (3–0), így lehet némi csalódottságot felfedezni. Mindeközben a túloldalon volt egy hét rendezni a sorokat, de a múlt héten kiállított Opauszki pótlását mindenképp meg kell oldani. A 2023/24-es idényben már győzött a PVSK otthonában a Komló (0–3), még Nagy Gábor vezetésével, de a pécsi brigád is összegyűjtött már négy pontot soron következő riválisa ellen (0–0, 2–3), tehát izgalmas ütközetre lehet számítani.

Feljebb vágynak a forduló mérkőzésének főszereplői.
Feljebb vágynak a forduló mérkőzésének főszereplői.

Május 12., vasárnap, 15.00 
Bóly– Siklós 
Még nem tett le a negyedik pozícióról a szezon egyik meglepetéscsapata, a papírformát rengetegszer borító Siklós, ehhez viszont ezúttal a tavalyi bronzérmes otthonában kellene maradandót alkotni. A Bóly úgy tűnik, hogy kilábalt egy komolyabb hullámvölgyből, az elmúlt négy bajnokin tíz pontot gyűjtött, Bíró Ferenc legénysége pedig az előző körig még félelmetes sorozatot magáénak tudó PTE PEAC II. legyőzésével hangolt. Amíg a vendégcsapat a negyedik helyet nézte ki, addig a házigazda idén is éremmel szeretné zárni a szezont. Ha csak az egymás elleni eredményekből indulunk ki (Bóly 8–1, 0–3 Bóly, Siklós 1–0), akkor is a Horváth Dávid együttes számít esélyesebbnek, de megtanulhattuk, hogy a Siklóst sosem szabad leírni. 
Horváth Dávid, a Bóly vezetőedzője: – Ha szeretnénk elérni a dobogó harmadik helyét, akkor mindenképp nyernünk kell, ebben a szellemben készülünk a hétvégi mérkőzésre. A Siklós labdarúgócsapata okozott már számunkra is fejtörést ebben a kiírásban, így egy igazán nehéz párharcra számítok. Ezúton is szeretnék nekik gratulálni az éves teljesítményükhöz, bebizonyították, hogy senkit nem lehet előre leírni. 
Bíró Ferenc, a Siklós vezetőedzője: – Még mindig harcban vagyunk a negyedik helyért, ezért ez a mérkőzés hat pontot érő lesz számunkra. Nagyon jó munkát végeztek a fiúk a múlt hétvégén, és annak meg is lett az eredménye. Remélem, hogy ugyanolyan nagy hittel és akarattal megyünk bele a Bóly elleni találkozóba, mint ahogy azt a PTE PEAC II. elleni második félidőben tettük. 

Nagykozár– Villány 
A sorsolás nem volt túl kegyes a sereghajtó Nagykozárhoz, hiszen az előző körben a listavezető legfőbb riválisa otthonában, a Lovászhetény-Pécsvárad ellen kellett pályára lépni (5–0), ezúttal pedig az éllovas Villány ellen kellene meglepetést okozni. A Nagykozár az idei szezonban még nem szerzett pontot közelgő vetélytársa ellen, sőt, igazán csak egyszer tudta megszorongatni (2–8, 2–1, 6–1), de talán az együttes mellett szól, hogy gyakorlatilag veszítenivaló nélkül szerepelhet, továbbá Kósa Zoltán legénysége a hét közben még a Baranya Vármegyei Kupa negyeddöntőjének keretein belül pályára lépett (Lovászhetény-Pécsvárad 5–1), így nem kérdés, melyik fél várhatja kipihentebben a találkozót. 

A forduló egyik legjobban várt mérkőzését, a Lovászhetény-Pécsvárad–PTE PEAC II. összecsapást majd május 15-én, szerdán 18 órától rendezik meg, méghozzá a PMFC Stadionban. 

  • Megyei I. osztály
 1.Villány25174469–3054
 2.Lovász.–Pécsv.25155559–2649
 3.PTE PEAC II.25134846–3243
 4.Bóly25133948–4142
 5.Siklós251131129–4836
 6.Komló24751237–5026
 7.PVSK25371519–4616
 8.Nagykozár24331825–5912

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában