Közélet

2006.11.30. 11:32

Új buszok és kevesebb sofőr a Pannon Volánnál

Pécs | Új Credo buszokkal váltja fel legöregebb járműveit a Pannon Volán Zrt. Az új buszok darabja 33 millió forint. Ugyanekkor átszervezik a munkarendet

Kaszás Endre

A főként az elővárosi forgalom ellátásában feladatot kapó új járművekkel szinte a megye teljes területén találkozhat az utazóközönség. Mint a tegnapi járműbemutatón elhangzott, az új kocsik darabja 33 millió forintba került, 49 ülő és 33 álló utast képesek egy időben befogadni. Az új flotta érkezése csak némiképpen enyhít a társaság műszaki problémáin, hiszen a mintegy 330 buszból álló járműállományból 102 autóbusz életkora 20 és 27 év közötti. A fiatalítási program komoly kihívást jelent a társaság számára.

A gazdálkodási eredmények javítása, a nyereségesség érdekében több ésszerűsítési intézkedést hajtottak végre a cégnél. Ez azonban nem minden dolgozónak nyerte el a tetszését. A Dunántúli Naplóhoz érkezett jelzések szerint egyeseknek 15-20 ezer forinttal csökkent a fizetése az elmúlt hónapokban.

– Az új rendszerben a rendelkezésre állással és az osztott pihenőidővel szemben a valós munkavégzést, „a tengelyen töltött munkaidőt” ismerjük el fokozottan. Lehetséges, hogy a szisztémának vannak vesztesei, de a munkájukat jól és hatékonyan végző dolgozók többet is kereshetnek korábbi bérüknél, és ők vannak többen – reagált a felvetésre Balázs Dezső, a cég közelmúltban kinevezett vezérigazgatója.

A cégvezető elmondta, hogy a társaság gazdálkodásának eredményességét más módon, az anyaggazdálkodás ésszerűsítésével, a beszállítók árainak versenyeztetésével, a járműforda átalakításával javítják. Utóbbi keretében úgy tudták csökkenteni a bevont buszok és vezetők számát, hogy az elvégzendő feladat nem lett kevesebb. Az ésszerűsítés mintegy 45 millió forintos megtakarítást eredményezett a cégnél.

Balázs Dezső hangsúlyozta, hogy a Volán tevékenységében továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatás minőségének javítása. A járműpark fiatalítása mellett ezt a célt szolgálja az elmúlt hónapokban bevezetett utaselégedettségi mérés, amelynek keretében üzemigazgatóságonként negyedévente százezer forint prémiummal ismerik el a legtöbb pozitív visszajelzést kapó pilóták teljesítményét.

Változó menetrend, internetes jegyvásárlás

A Pannon Volán felkészült arra, hogy saját menetrendjéhez illeszkedően és az utasforgalom igényei szerint ellássa a tömegközlekedési szolgáltatást a Selylye–Villány és a Komló–Godisa vasúti szárnyvonalak megszüntetését követően. Az ügyben a közeljövőben várható végleges döntés a közlekedési tárcánál. December 10-én lép életbe a Pannon Volán változó menetrendje. Mint Micskei Tibor termelési igazgató elmondta, ennek lényegi eleme, hogy a változó vasúti menetrendhez igazodnak attól a naptól az autóbuszos tömegközlekedés indulási és érkezési időpontjai is a megyében. A januártól esedékes

új tarifákról még nem született döntés. A jövő év újdonsága lesz, hogy a Pannon Volán januártól bevezeti az internetes jegyvásárlás lehetőségét. Az arra alkalmas dombornyomású bankkártyával rendelkező ügyfelek otthonról, készpénzforgalmat kímélve, ráadásul olcsóbban juthatnak majd az utazásra jogosító szelvényekhez.

új tarifákról még nem született döntés. A jövő év újdonsága lesz, hogy a Pannon Volán januártól bevezeti az internetes jegyvásárlás lehetőségét. Az arra alkalmas dombornyomású bankkártyával rendelkező ügyfelek otthonról, készpénzforgalmat kímélve, ráadásul olcsóbban juthatnak majd az utazásra jogosító szelvényekhez. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!