2007.12.22. 07:26
Elfogyott az aszfalt, nem lesz körforgalom az idén
Nem tréfálunk: nincs aszfalt, ezért a kivitelező szerint biztosan nem tudják befejezni ebben az évben a Zsolnay-szobornál a körforgalom építését. Ha jó idő lesz, januárra talán elkészülnek. A Mohácsi úton sem ígérnek sok jót.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] A kivitelező cég építésvezetője úgy véli, leghamarabb már csak januárban – ha jobb idő lesz – fejezhetik be a körforgalom építését a szobornál
[/caption]Ugyanezt mondja Horváth József, a kivitelező Swietelsky Építőipari Kft. építésvezetője is, azzal a különbséggel, hogy ők ma mindenképp befejezik a munkát. Csakhogy nem a végleges munkát. Ő egyértelműen leszögezte ugyanis, hogy leghamarabb már csak januárban – ha jobb idő lesz – fejezhetik be a körforgalom építését. Addig is terveik szerint egy ideiglenes felületi zárással a közlekedők előtt ma megnyitják a forgalmat. Megkérdeztük, hogy lehetséges, hogy egy ilyen nagyságrendű munkát aszfalthiány miatt nem tudnak befejezni. Az építésvezető kijelentette, cégüknek saját aszfaltüzemük is van, a csúszások miatt viszont mára túl késő lett – ő a váratlan helyzetek mellett más alvállalkozók késlekedéséről is beszélt –, az aszfaltot pedig „frissen” kell megrendelniük.
Árki Sándort, a Magyar Közút Kht. Baranya megyei igazgatóját a Mohácsi úti helyzetről kérdeztük. Ott november közepére ígértek átadást, ám még ma is le van zárva egy szakaszon az egyik sáv. Az igazgató úgy nyilatkozott, az ISPA közműberuházást el kellett végezni, ez megtörtént, az időjárás és a talaj laza szerkezete miatt azonban feltehetően leghamarabb csak januárban végezhetnek.