Közélet

2012.04.19. 11:54

„Fizetős” lett a komlói bölcsőde, de minimális a változás

Pécshez hasonlóan Komlón is „fizetős” lett a bölcsőde, pontosabban bevezették a gondozási díjat.

K. E. I. (Dunántúli Napló)

Szabó Gabriella, az intézmény vezetője lapunk kérdésére elmondta, a díj bevezetését jövedelemfelmérés előzte meg, amely során kiderült, milyen anyagi helyzetben élnek a gyerekek családjai. Erről ugyanis korábban kevés információjuk volt, így nehéz lett volna döntést hozni a díj bevezetésének jogosultságáról, illetve annak mértékről. Végül – akárcsak a megyeszékhelyen – a következő megoldás született: a korábbi 503 forintos étkeztetési díjat 420 forintra csökkentették, amelyhez hozzáadták a gondozási díjat. Így összesen 520 forintot kell fizetnie az érintett szülőknek – tette hozzá Szabó Gabriella.

Ez pedig jóval kevesebb annál, mint amire a szülők számítottak. Ahogy arról ugyanis lapunk korábban beszámolt, sokan amiatt aggódtak Komlón, hogy több ezer forinttal megnő a kiadásuk a gondozási díj bevezetése miatt, így még az is megfordult a fejükben, hogy inkább kiveszik a gyerekeket a bölcsődéből. 

K. E. I. (Dunántúli Napló) -->

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik