Kultúra

2009.08.02. 09:44

Sziget 2009: Kispál, 30Y, Gumizsuzsi és a többiek

Továbbra is az egyik legfontosabb fesztiválnak tartják a Szigetet a fellépőként meghívott pécsi zenekarok, de inkább gondolják nemzetközinek mint hazainak.

Babos Attila

Augusztus 12-én elstartol a legnagyobb hazai nyári fesztivál, a Sziget, ahol idén ugyancsak erős lesz a pécsi jelenlét. Köszönhetően többek közt annak, hogy a 2010-es EKF-év előtt Pécsnek két külön színpadot állíttatnak. Az egyiken pécsi underground dj-k pakolgatják majd a lemezeket, egy nappal azt követően, hogy a nyitónapon az mr2, a Petőfi Rádió színpadán pécsi napot tartanak, mások mellett Takáts Eszter és a Gumizsuzsi, a Kispál és a Borz és a 30Y szereplésével. Őket arról kérdeztük, milyen rangja van ma a Szigetnek, s hogy a nemzetközileg is jegyzett fesztivál jelenthet-e számukra kiugrási lehetőséget külföld felé.

Kispál András, a Kispál és a Borz gitárosa utóbbival kapcsolatban azt mondta, az ő dalaik erősen szövegcentrikusak, amely mellett szerinte a zene egyszerűbb, nincs benne a külföldi porond számára érdekes különlegesség. Emellett a Sziget mára oly monumentális lett, hogy kevés az esély arra, hogy felfedezzék. Annak viszont igazán örült, hogy külön nagyszínpad lesz a magyar zenekaroknak, hisz a Szigeten egyre erősebb a külföldiek jelenléte, a zenekarokat és a közönséget tekintve is. Volt példa rá, hogy nem volt olyan jó a koncert mint talán lehetett volna, mert az utánuk következő nagy külföldi zenekarra idejekorán érkeztek tömegesen külföldi nézők, akik rájuk kevésbé voltak kíváncsiak.

Takáts Eszter énekes-dalszerző kifejezetten fontos színtérként említette a Szigetet, amelyen ráadásul nagyszínpadon, az mr2 Petőfi Rádió színpadán játszhatnak majd. Amúgy is sokat köszönhetnek ők is és más fiatal magyar zenekarok az adónak – emelte ki –, ahol egyfajta kultúrmissziót vállaltak azzal, hogy játszák számaikat. A külföld felé nyitásban szerinte vannak más fórumok, könnyen rájuk lehet találni az interneten is, de talán nem is ez a fesztivál célja. Külföldi koncertélményei miatt azonban ezt a lehetőséget is látja: több ízben is játszott a határokon túl, főleg a Kerekes Kornél alkotta duóval, s szinte minden külföldi út hozott egy másikat is. Egyik dalukat, a Sanzont így válogatták be egy francia táncprodukcióba. A Szigettől, ahogy külföldi útjaiktól is, inspirációt is vár, amelyből új dalok születhetnek.

Beck Zoli: ismernünk kell a kulturális közeget, amelyről szólunk dalainkban

A Sziget továbbra is a legismertebb fesztivál, ezért minden zenekarnak rang, ha meghívják ide, de ennél is fontosabb, hogy bizonyos értelemben legitimálja a bandákat – véli Beck Zoli, a 30Y frontembere. Ugyanakkor amíg Európában nőtt a Sziget súlya, a magyar zenekarok számára valamelyest csökkent. A 30Y magyar dalszövegeket ír és magyarul énekel, ráadásul a magyar beat és rockzenei hagyományokból táplálkozik, így nincs sok kapcsolódási pontja a külföldi közönséggel. És ez nem is változik meg a jövőben sem, mert nekik ahhoz, hogy zenekarként megszólaljanak, ismerniük kell a kulturális közeget, amelynek, s amelyről szólnak. Az angolszász kultúrában nincsenek benne, és nem törekednek arra, hogy univerzálisak legyenek, mert akkor a saját hangjukat veszítenék el. Zoli szerint a legtöbb magyar zenekar, amely kifejezetten külföldön szeretne ismert lenni, inkább piaci mint zenei igényeket szolgál ki, s inkább nevezhető társas vállalkozásnak mint együttesnek.

Bajban a kis fesztiválok

Mindhárom zenésztől megkérdeztük, érezhető-e a válság a könnyűzenében, a zeneiparban. Kevesebben járnak-e koncertre, vagy kevesebbet akarnak-e fizetni a szervezők? Eszerint a múlt év végén az élő koncerteken is érezhető volt a válság okozta sokk, nem mentek úgy mint előtte. Most azt látják, érzik, talán a kisebb fesztiválok lehetnek bajban, egyes helyeken látható volt, hogy a korábbi évekhez képest kevesebb volt a hazánkban ismertebb, nagyobb névnek számító banda.

Kispál DVD-ért maxilemez jár

Mindeddig még nem jelent meg a Kispál és a Borz 20 éves fennállását (2007) ünneplő DVD, amely azonban Kispál András szerint ősszel a boltokban lesz, s addigra a terveik szerint egy jelenleg is készülő ötszámos maxilemezzel is kijönnek, amelyet a DVD-t megvásárlók ingyen tölthetnek majd le a netről. Kispál szerint egyre kevésbé jut hangsúlyos szerep a nagylemezeknek, a legtöbben nem lemezeket, hanem számokat keresnek, töltenek le, s maguk állítanak össze egyéni „best of” albumokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!