2010.03.17. 16:05
Cirfandlinak tapsoltak Szekszárdon
Már pár hete ellazsáltam a bamás borblogot. No nem ám csak lustaságból, hiszen sokáig nem is voltam idehaza, amikor meg igen, be kellett pótolni a távollétet. Például azzal, hogy egy hirtelen cserét elvállalva egy hét alatt kellett összeszerveznem egy pécsi borvidéki bemutatkozást. De sikerült, 130 ember tapsolt a pécsi boroknak, kell ennél több?
Összesen 10 pincészet boraiból válogattuk össze a sort, Szigetvártól Mohácsig igyekezve bemutatni kicsiny, ám hatalmas potenciállal bíró borvidékünket. A boregyetemi közönség értékelte az olyan különlegességeket, mint a csomorika, sárfehér, juhfark vagy a pécsi furmint, de a legnagyobb sikert - a válogató legnagyobb örömére - talán mégiscsak a pécsi zászlósbor, a cirfandli érte el.
[caption id="" align="alignleft" width="334"]
Pécsi borvidék a Szekszárdi Boregyetemen (fotó: Martonfai Dénes)
[/caption]
Ezek közül is a 2008-as évjárat talán két legszebbje mérettetett meg a szekszárdi közönség által. Egy fajta, két pincészet, két látásmód. Radó István és a Matias Pincészet más-más szemlélettel elkészített, ugyanakkor más-más módon szép bora. A közönség nagyjából döntetlenre hozta ki őket, egy hajszállal talán a némi barrique-ra hajazó, ám alapjában véve reduktív módon készített Matias-cirfandli vonzotta a több voksot.
A Radó-cirfandliról azt jegyeztem fel nemrég: „Nem kell sokáig unszolni ezt a bort, jön belőle az illat magától is, ahogy a pohárba ér. Mézes-virágos illatok a kezdésben, szépen nyílik, kortyra hívogat. Kortyban kiderül: masszív bor ez, nem kis alkohollal, de nem lóg ki, belesimul a struktúrába, van mellette test, tartás, élet, erő. Az ízében is követi az illatokat: méz és citrusok, intenzív, zamatos, savakban sem szűkölködik. Pici kesernye a végén, de ezt elnyomja a hárs, a lime és a kumquat együttes ízhatása. Nagyon korrekt, emellett izgalmas, van benne egyediség. A leendő nagy száraz cirfandli vezető úton egy nem is kicsi lépcsőfok.”
Így volt ez a múlt héten is, az időközben eltelt dél évben csak kerekedett, csak szépült. Most bontsuk ki és egészen biztosan nem csalódunk benne. Ahogy a Matias-borban sem. Amelyről azt hittük, került bele némi barrique, de állítólag ez csak az érlelés során keletkezett illatanyagok tréfája volt. No majd erről Kiss Gábor főborászt is kifaggatjuk még.
A Matias-verzióban méz és szőlővirág, majd menta és édeskömény burjánzik a bor illatában. És mintha lenne benne némi kis vanília, némi kis krémesség, mintha legalább egy része lett volna hordóban. Beharangoztam reduktívként, majd a kóstolók néztek rám, hogy hát ez meg mit beszél, nem ért hozzá biztosan, ez bizony barrikolt bor. De ha nem, hát nem. Elsősorban a frissesség, a gyümölcsösség, enyhe citrusosság dominál benne, gondoltam fél éve, mostanra az érettség lecsendesítette, elegánsabbá kerekítette. Az alkohol miatt talán a végén van pici kesernye, de nem kerekedik felül az illat után az ízben most visszaköszönő mentás-friss sárgabarackon. És a birsalmán.
A kóstoló bebizonyította: a pécsi borok izgalmasak, a cirfandli izgalmas, menni kell töretlenül előre, kell még cirfandli, kell még pécsi fehérbor, kellenek a jó, száraz pécsi fehérek, minden pécsi étterem tartson a borlapján cirfandlit és lehet még itt zöldveltelini, hárslevelű, csomorika, juhfark, rajnai rizling és olaszrizling, akár még chardonnay is. De ne hagyjuk kiveszni a mi remek borainkat. Szükségük van ránk, és nekünk is rájuk. Kérjünk pécsi bort a kedvenc éttermünkben, a kedvenc kocsmánkban. Ne hagyjuk magunkat lerázni, követeljük ki, hogy legyen. Mert lennie kell.
