Bolgár és olasz siker

2019.01.03. 14:56

Plovdiv és Matera idén Európa két kulturális fővárosa

A bolgár és az olasz város győzelmét érő bejelentést az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős magyar uniós biztos, Navracsics Tibor tette.

Az Európai Bizottság közleménye szerint Bulgáriában számos helyszínen több mint 300 projektet szerveznek, köztük fesztiválokat és olyan közösségi alapú projekteket, melyek Plovdiv jellegzetes vonásaival, történelmével és kulturális örökségével kapcsolatos témákra, valamint a város előtt álló kihívásokra épülnek.

A látogatók kiállításokon ismerkedhetnek a cirill ábécével vagy részt vehetnek a nyugat-balkáni, roma és török közösségek színházi előadásain.

Matera programja különös figyelmet fordít a társadalmi és kulturális befogadásra, illetve az együttműködésen alapuló innovációra.

A program kiemelt részét képezi többek között az Ars Experandi nevű kiállítás, amely kortárs szemmel vizsgálja a földalatti építészet történetét, kultúráját,

valamint a Poetry of primes (A prím számok költészete) című kiállítás, amely a matematikának a művészek munkájára gyakorolt hatását mutatja be a különböző korokban.

Matera fog emellett otthont adni a Cavalleria Rusticana (Parasztbecsület) című opera szabadtéri előadásának, valamint további 27 projektnek, amelyeket a város a helyi közösségekkel és európai partnereivel közösen tervezett meg.

„Plovdiv és Matera programjai jól mutatják, hogy miként képzelik el mind saját jövőjüket, mind Európa jövőjét, és egyúttal ünnepelik több évszázadra visszanyúló, rendkívüli örökségüket”

- jelentette ki Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos, aki szerint a kezdeményezés összefogja az embereket és kiemeli a kultúra szerepét az európai identitás kialakításában.

Az Európa Kulturális Fővárosa címet minden évben rendszerint két országnak és városnak ítélik oda, de előfordult már az is, hogy három település osztozott rajta. Az első főváros 1985-ben Athén volt, tavaly a máltai Valletta és a holland Leeuwarden viselte a címet, amelyet magyar város (Pécs) eddig egyszer töltött be, 2010-ben. Az Európai Bizottság szerint a cím hatásai hosszú távon is érvényesülnek mind kulturális, mind társadalmi és gazdasági téren. A szakemberek megállapították, hogy az ilyen címet viselő városokban a korábbi évekhez képest átlagosan 12 százalékkal nőtt a látogatók száma.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!