Ország-világ

2021.05.20. 10:50

Együttműködik az Emmi és a Baptista Szeretetszolgálat

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a dokumentumot csütörtökön ünnepélyes keretek közt írta alá Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Szilágyi Béla, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke.

Az aláírást megelőzően Kásler Miklós arról beszélt, tárcája mindennel foglalkozik, ami az embereket érinti, tevékenységük ott találkozik a szeretetszolgálattal, amikor az emberek a legnehezebb helyzetbe kerülnek.

Szólt arról, hogy meg kívánják erősíteni a gyermekhospice-mozgalmat. Az együttérzés és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy a szeretetszolgálat aktívan részt vesz a legrosszabb társadalmi-szociális helyzetben élők felemelésében. Hozzátette: tárcájának felelőssége, hogy támogassa ezt a munkát.

Szilágyi Béla azt hangsúlyozta: a 25 éves Baptista Szeretetszolgálat számára megtisztelő, hogy újabb lépéssel erősítik meg az együttműködésüket. Hangsúlyozta: számukra az, hogy a világ számos pontján segítséget nyújtanak, abból az elhatározásból fakad, hogy hittel és szakértelemmel kívánnak segíteni a rászorulókon. Rámutatott: egy-egy földrengés, cunami miatt százezer ember kerülhet veszélybe, ők pedig a

magyar zászló alatt érkeznek segítséget nyújtani. Eddig 62 bevetést vezettek.

A felek megállapodásukkal elő kívánják segíteni a katasztrófák, válsághelyzetek által sújtott emberek részére történő segítségnyújtás eredményességét, hatékonyságát. Együttműködnek a külföldön bekövetkezett katasztrófák és válsághelyzetek során a bajbajutottak, sérültek, rászorulók támogatásában, a részükre történő segítségnyújtásban, egészségügyi ellátásukban.

Azt is áttekintették, miben tudják egymást támogatni, hasznosítani egymás tapasztalatait, erőforrásait. A megállapodásban a gyógyszerekkel, kötszerekkel, egészségügyi és egyéb eszközökkel kapcsolatban az Emmi vállalta, hogy a katasztrófák, válsághelyzetek során a segítségnyújtáshoz szükséges és felhasználható sürgősségi készlet összeállításában szakértői támogatást nyújt.

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány pedig a sürgősségi készlet összeállítását, raktározását, nyilvántartását vállalta.

 

Ezek is érdekelhetik