Pénzügy

2022.01.31. 12:09

PM: valós segítséget jelent a kamatstop

Februártól a lakossági jelzáloghitelek törlesztőrészlete már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak voltak, először érezteti ugyanis hatását a január elsejével életbe lépett kamatstop. A kormány intézkedése elsősorban a változó kamatozású jelzáloghitelt törlesztő adósoknak jelent nagy segítséget – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

A kamatok emelkedése miatt egy átlagos, változó kamatozású lakossági jelzáloghitel havi törlesztőrészlete akár 23 százalékkal, 11 ezer forinttal is emelkedhet. Ettől a többletkiadástól védi a kormány a családokat azzal, hogy februártól az idei év első fél évére ezekre a hitelekre lakossági kamatstopot vezetett be, és a tavaly október 27-i szinten rögzítette a kamatot.

A nyilvántartások szerint csaknem félmillió család élhet ezzel a lehetőséggel, akik összesen 30 milliárd forinttal fizetnek majd kevesebbet a kamatstop révén.

A kormány 2022-ben is azért dolgozik, hogy visszaszorítsa a járványt, a családokat megvédje a koronavírus-válság gazdasági hatásaitól, és megőrizze a magyar gazdaság újraindításában elért lépéselőnyt. A világpiaci energiaárak ugrásszerű emelkedése ellen véd a rezsicsökkentés politikája. A kormány rögzítette az üzemanyagárakat is, és február 1-jétől három hónapra árstopot vezetett be egyes alapvető élelmiszerek esetében

– emlékeztetett a Pénzügyminisztérium.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában