28°
31°
14°

Az épületenergetikai program 90-100 milliárd forint építőipari megrendelést jelent

Az idén mintegy 90-100 milliárd forint megrendelést hozhatnak az építőiparnak a már meghirdetett épületenergetikai programok - közölte Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára vasárnap Budapesten.

A XVII. kerület Pesti út 157-es számú, már korszerűsített lakótelepi épület előtt Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: az épület a Zöld Beruházási Program (ZBR) keretében újult meg. A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 10 milliárd forinttal emelte meg azt a kedvező kamatozású hitelkeretet, amit panelfelújításra lehet felhasználni.

A tízemeletes épület épületenergetikai felújítása 135 millió forintba került – tájékoztatta a jelenlévő újságírókat Ríz Levente, a kerület polgármestere. Hozzáfűzte: a beruházás egyharmadát a ZBR, egyharmadát pedig az önkormányzat támogatásából finanszírozták.
 
Bencsik János ehhez hozzátette: a fűtéskorszerűsítés eredményeként évi 115 tonnával csökken a szén-dioxid kibocsátás, 50 százalékkal kevesebb energiát kell felhasználni az épületben és ez 30-45 százalékkal mérsékli a lakók költségét.
 
Az államtitkár arról is szólt, hogy a héten ítéltek meg 242 pályázatnak 13,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a ZBR panel kettő program keretében. Ebből 23.500 lakás kaphat 40-45 százalékos vissza nem térítendő támogatást az épületenergetikai felújításhoz: szigeteléshez, nyílászáró cseréhez és fűtéskorszerűsítéshez. A 13,2 milliárd forint támogatás 27-28 milliárd forint építőipari megrendelést generál. Ezek a beruházások évi 23-25 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid kibocsátást.
 
A nyertes pályázók hamarosan megkapják az értesítést, és négy hónapjuk lesz a szerződés aláírására. Egy-egy épület felújítása 3-4 hónapig tart – magyarázta Bencsik János -, így akár a fűtési idényre már elkészülhetnek. A nyertes pályázatok többsége, 55-60 százaléka budapesti, de 30 városban is vannak pályázatnyertes lakóközösségek.
 
További megrendelést jelenthet az építőipari kis- és középvállalkozásoknak az, hogy a Környezet- és Energetikai Operatív Program (KEOP) keretében 35 milliárd forint értékű pályázatról már döntöttek, és további ötmilliárd forintnyiról a hónap végéig születik döntés. Ezeket a támogatásokat oktatási és nevelési-, egészségügyi és közintézmények kapják meg épületenergetikai beruházások támogatásaként – mondta Bencsik János.
 
A ZBR programról szólva az államtitkár hangsúlyozta, hogy azt a szén-dioxid kvóta eladásából finanszírozzák, az értékesítésből származó bevételt csak erre lehet fordítani. Elmondta azt is, hogy felgyorsították a ZBR panel egyes program kifizetéseit azért, hogy az építőipari kis- és középvállalkozások, amelyek ezekben a beruházásokban vettek részt, ne lehetetlenüljenek el. Az első negyedévben négymilliárd forintot fizetettek ki abból, amit az előző kormány vállalásaként 2012 végéig kellett volna, és az év végéig még további 12 milliárd forintot kaphatnak meg a ZBR panel egyes programban résztvevők.
 
Bencsik János közölte azt is, hogy május végén, június elején teszik közzé azokat a pályázatokat, amelyeken 1992 előtt épült családi házak épületenergetikai korszerűsítését támogatják.

riport
Garantált a nyugalom és béke a Dombay-tó partján
férfi vízilabda eb / 1 órája
Csak döntetlenre futotta a németek ellen
Ezzel másodikként jutottak tovább a férfi pólósok a csoportból, várhatóan a hollandokkal játszanak majd a legjobb nyolcért.
Gyász
"Fáradtságom adom az esti árnynak, színeimet vissza a szivárványnak: Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek... ...Holtom után ne keressetek, Leszek sehol - és mindenütt leszek." (Reményik Sándor) Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, dédnagyapánk BENKŐ GYULA életének 81. évében, hosszú, súlyos betegség következtében, 2018. július 4-én örökre itt hagyott bennünket. Drága halottunk hamvaitól kívánságát tiszteletben tartva szűk családi körben vettünk búcsút. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZŰCS JÁNOS temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám, sógornőm, nagynéném, testvérünk, GÁLOSI LÁSZLÓNÉ Dolezsál Mária Pécs, Rippl Rónai utcai lakos méltósággal és türelemmel viselt, hosszan tartó gyógyíthatatlan betegségben 78 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 24-én 14 órakor a pécsi köztemető nagy díszterméből lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, MARTON GYULA lakatos, volt BÉV dolgozó keszüi lakos 82 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2018. július 24-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÓKA HENRIKNÉ Kovács Gabriella 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. július 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Szomorúan tudatom, hogy DR. TÓTH ÁRPÁD geofizikus mérnök, tudományos főmunkatárs 86 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 24-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Felesége Dr. Romhányi Mária
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik DEÁK JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban velünk éreztek. Külön köszönet a Magyar Vitézi Rend tagjainak. Gyászoló szerettei
"Itt hagytad azokat, akiket szerettél. Itt hagytad mindazt, amiért küzdöttél. Szívedben nem volt más, csak szeretet, szorgalom, és munka volt az egész életed. Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ránk nevetnél. Szívünkben helyed nem pótolja semmi, őrizzük emléked, nem fogunk feledni." BECKNÉ SCHMIDT EMMA tanárnő halálának 5 éves évfordulóján szomorú szívvel adózunk emlékének. Édesapja, gyerekei, rokonok, Pollack M tanárai, volt tanítványai és az ismerősök
"Az idő múlik, a fájdalom csak nő, nem hoz enyhülést a múló idő. Sírodra hiába visszük a virágot, veled temettük el az egész világot." Mély fájdalommal emlékezünk örök szeretettel VARGA LÁSZLÓ r. őrnagy halálának 1. évfordulójára. Az egész Varga család
"Sírod előtt talán te is látod, körülötted szerető családod. Eljöttünk tisztelni téged, szívünkben hordjuk örökre emléked." LABRICZ FERENC halálának 4. évfordulójára emlékezünk. Szerető családod
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ADONYI JÁNOS FERENC volt szentegáti, hetvehelyi, pécsi lakos 86 éves korában váratlanul elhunyt. Szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk és kedves rokonunk, RÉBAY TAMÁS 71 éves korában örökre elment. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. július 23-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló szerettei
"Álmodtunk egy szépet, békés, boldog, hosszú éveket, de Te elmentél örökre. Elvitted magaddal a megálmodott szép világot!" Emlékezünk ANDRES VILMOS halálának 20. évfordulójára. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk BRUNNER JÁNOS 72 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2018. július 23-án, 17 órakor lesz a Piusz Templomban. Kérjük egy szál virággal búcsúzzanak. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, TANTOS ZOLTÁNNÉ életének 80. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2018. július 23-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Asztalitenisz / 1 órája
Bátorfi távozott a komlói csapattól
Horváth L.
Szavazás / 1 órája
Geresdlak vezet a virágos szavazáson
Zs. J.
Csípős nyelvű amazon / 2 órája
Rendre utasította férje szeretőjét Kosztolányiné
irodalom / 2 órája
A Zengőaljára érkezik az Arany János kiállítás
PSG / 2 órája
Átigazolásával kapcsolatban nyilatkozott Neymar
Nemcsak ínyenceknek / 2 órája
Kiderült, hogy a víztől jobban lehet érezni a bor ízét