Szobrokat állítottak a kártevőknek – elmélkedik olvasónk

Szobor a veszélyes rovarkártevőknek? Bármilyen furcsán hangzik is, de igaz. Országunk nyugati és keleti szegletében szobrot állítottak két olyan mezőgazdasági kártevőnek, a burgonyabogárnak és az amerikai kukoricabogárnak, melyek megváltoztatták növénytermesztési struktúránkat.

Dunántúli Napló

Hajdúszovát, 2017. október 3. Új termésű kukorica. A hajdúszováti Három J Kft. családi vállalkozás, 400 hektáros területének 2/3 területén kukoricát termeszt és évenként 4-5 féle vetőmagot használ. Mint integrátor cég, a legjobb beszállítók teljesítményét szakmai napon mutatja be szakembereknek egy 1600 négyzetméteres területen ahol a hibridek egyforma művelést kaptak a vegetációs időben. Mivel hazánk Európa 4. legnagyobb kukoricatermesztője, a termést megalapozó vetőmag piacon közel 40 fajta vetőmaggal versenyeznek a nemzetközi beszállítók. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Új és újabb növényvédelmi technológiai eljárásokra késztetett bennünket a közelmúltban. Ezt az utat járjuk évtizedek óta, még sincs tökéletes megoldás.

A két szobor a változtatás irányába mutat, ugyanakkor jelzi a két faj örökkévalóságát, és talán a mi tehetetlenségünket is. Elöljáróban leszögezhető, nem akármilyen bogarakról van szó. A betelepedés nem szokványos formájával, az ember közvetítette, akaratlan behurcolás útján került hozzánk (is) a két kártevő. Tehát a szobrok nem a hősöknek kijáró tiszteletet jelképezik.

Csak emlékeztetőül: a burgonyabogár Amerikából, hajón szállított növényi termékkel (gumók) jutott el Franciaországba a múlt század harmincas éveiben. Keleti irányú vándorlásával, vagy további behurcolásával került Magyarországra 1947-ben, megörvendeztetve megtalálóját, a hédervári bíró lányát. Kuriózumnak számított mindaddig, amíg nem talált rá elsődleges gazdanövényére, a burgonyára. Miután kedvezőnek találta éghajlatunkat, a jóízű burgonyáinkat (gülbaba, somogyi, kisvárdai rózsa stb.), szaporodni és sokasodni kezdett. Természetes ellenség híján hamar „belakta” országunkat, évente 80 km-t megtéve kelet felé tartott. Mára elérte az Ural vonalát. Az első néhány évben kézzel gyűjtötték be (pénzért) a kellemetlen szagú bogarakat, ami az idő múlásával elégtelennek bizonyult. Kémiai anyagok kerültek bevetésre (a jó, büdös matadorok DDT, HCH) melyeket ló vagy traktor vontatású porozógépekkel szórtak ki. A szovjet határ 20 km-es körzetében tilos volt nagyüzemi burgonyát termeszteni. Házi kertben, ugyanitt, az ingyen kapott anyaggal, harisnyasárból rázogatva irtották a kártevőt. A kezelt burgonyának szaga volt, az íze rettenetes. Ma korszerű anyagok vannak forgalomban, mégsem tökéletes a védekezés a rezisztencia és EU sajátos, negatív növényvédő szer stratégiája miatt.

A második szobrot Battonyán avatták fel – nem az amerikai kukoricabogár tiszteletére. Szép, sárga-feketés színével (is) tudtára adja a gazdának, lesz még dolguk egymással. Így is lett, hektáronként egy tonna kukorica árával kell fizetni a vetésváltást (legjobb védekezési módszer) mellőző termelőnek. E csinosnak mondott rovar légi úton érkezett a háborús Jugoszláviába. Néhány év alatt megkezdte gyökér- és bajuszrágó (bibe) tevékenységét, közben, észak felé fordulva, 1995-ben nálunk is otthonra lelt, kártételével együtt.

A magyar hatóságok, intézetek kutatói munkáinak eredményeként előrejelzést dolgoztak ki, továbbá a lárvakár gazdasági kártételi szint alatti tartását tették lehetővé a különböző technológiák kialakításával. Ma elmondhatjuk, nem győztünk, de kárunk nem ölt veszélyes szintet, ami a gazdálkodók fegyelmezett hozzáállását is tükrözi.

Tóth Béla, nyugalmazott növényvédelmi zoológus